Egy katonai repülőteret is elfoglaltak Szlovjanszkban

Fegyveres szakadárok elfoglalták hétfőn a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Szlovjanszk településen a helyi katonai repülőteret.

Az erről tanúskodó videofilm egy szlovjanszki hírportálon jelent meg. A szeparatisták közlése szerint a reptér elfoglalásával azt igyekeznek megakadályozni, hogy rendvédelmi egységek érkezzenek a városba Kijevből.

Helyszíni jelentések szerint a településen jelzés nélküli egyenruhát viselő katonák jelentek meg, akiket Ukrajnában egyenruhájuk színéről a Krím orosz megszállása óta "zöld emberkékként" szoktak a médiában emlegetni. Hajlandók voltak beszédbe elegyedni az újságírókkal. Azt mondták magukról, hogy a Krím félszigetről érkeztek, és ukránok. Azért jöttek, hogy "fényes jövőt biztosítsanak" a város lakóinak - tették hozzá.

Szlovjanszki kisgyerek kezet nyújt egy épületfogalaló orosz fegyveresnek a polgármesteri hivatal előtt
Szlovjanszki kisgyerek kezet nyújt egy épületfogalaló orosz fegyveresnek a polgármesteri hivatal előtt
Gleb Garanich / Reuters

Emellett hétfőn több katonai teherautót láttak szemtanúk a városba érkezni, elmondásuk szerint azokon erősítés érkezett az oroszbarát fegyveresek számára. A szakadárok nem engedték, hogy az újságírók felvételeket készítsenek a teherautókról, elvették tőlük a rögzítésre alkalmas technikai eszközeiket. Az lb.ua hírportál tudósítója ugyanakkor lencsevégre kapott egy teherautót, amely mellett katonai egyenruhát viselő emberek vannak. A portál tudósítója a városban tartózkodó szakadároknál géppuskákat, gránátvetőket és mesterlövészpuskákat is látott.

Eközben a megye egy másik településén, Horlivkában a rendőrség épületének elfoglalása után a szakadárok megostromolták és elfoglalták a városházát. Önhatalmúlag leváltották a település eddigi vezetőjét, és kinevezték polgármesternek Olekszandr Szapunovot, a horlivkai oroszbarát önvédelmi egység parancsnokát. Az épületre kitűzték a "donyecki köztársaság" zászlaját.

A polgármestert annak ellenére váltották le, hogy a kelet-ukrajnai szeparatisták által jelképükké választott, narancs-fekete sávos orosz cári György-szalagot tűzte a ruhájára, s úgy jelent meg az épületfoglalók előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.