Egész éjszaka folytak a harcok a karacsi repülőtéren

Ma reggel is tartottak a harcok a pakisztáni repülőtéren, miután állig felfegyverzett tálibok vasárnap este megtámadták a fővárosi légikikötőt. Legalább 23-an meghaltak, és tucatnyian megsebesültek

Bár órákig tartó tűzpárbaj után úgy tűnt, hogy a hadsereg átvette az irányítást a repülőtér felett, a BBC szerint hajnalban kiújultak a harcok, és jelenleg is fegyverropogás zaja hallatszik az objektumból, amelyet felett szürke füstfelhő látható. A halottak között hét tálib van, a többi áldozat a biztonsági személyzet tagja, és különböző légitársaságok munkatársai.

A tíz támadó helyi idő szerint este tizenegykor, két ötös csoportban hatolt be a repülőtér épületébe, miután átvágtak egy drótkerítést. Egyes sajtóértesülések azonban erre nem volt szükség, ugyanis hamis papírokkal gond nélkül bejutottak, majd több gránátot is eldobtak, és tüzelni kezdtek a biztonságiakra.

A hadsereg kommandós egységeit vezényelték ki ellenük. A tűzharc állítólag több mint öt órán át tartott, majd rövid szünet után ismét elkezdődött a repülőtér azon terminálján, amelyet főleg teherszállításra használnak, de VIP-személyiségek – bel- és külföldi politikusok, illetve üzletemberek – is ide érkeznek és innen szállnak fel.

Sokáig nem lehetett tudni, hogy ki áll a történtek mögött, ám a tálibok néhány órája magukra vállalták a támadást.

„Mi követtük el a karacsi repülőtér elleni merényletet, amellyel a pakisztáni kormánynak szeretnénk üzenni, mégpedig azt, hogy még létezünk és kész vagyunk válaszolni azokra a támadásokra, amelyeket a kormány ártatlan emberek ellen követ el, mikor bombát dob a falvakra" – idézi a tálibok szóvivőjét a Reuters hírügynökség.

Szind tartomány vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy az elkövetők „nagyon jó kiképzést kaptak", és „rendkívül átgondolt" támadást hajtottak végre. Az éjszaka folyamán több bombát is felrobbantottak, valamint felgyújtottak egy rakományt.

Szarmad Husszein, a Pakistan International Airlines egyik tisztségviselője az amerikai AP hírügynökségnek azt mesélte, hogy két nagy detonáció, aztán pedig gépfegyversorozatok zaját hallotta beszűrődni az irodájába. Elmondása szerint a légitársaságok munkatársai fejvesztve menekülni kezdtek. Volt, aki eközben a lábát törte. A Jinnah repülőtér forgalmát leállították, a légikikötő jelenleg nem indít és nem is fogad járatokat.

Pakisztán már több mint egy évtizede vív reménytelen harcot a tálibokkal. A közelmúltban ismét béketárgyalásokra került sor, ám végül felfüggesztették a semmilyen eredménnyel nem járó párbeszédet. Nawaz Sharif miniszterelnök ennek ellenére a BBC-nek korábban azt nyilatkozta, bízik benne, hogy sikerül megegyezniük a békét illetően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.