Ebolacárt neveztek ki az USA-ban

Ron Klaint, a Fehér Ház egykori tanácsadóját jelölte ki az Egyesült Államok elnöke, hogy koordinálja a halálos betegség terjedésével kapcsolatos történéseket és a szövetségi kommunikációt a nyilvánosság felé. Joe Biden és Al Gore volt kabinetfőnökét a republikánusok máris kritizálni kezdték, mondván Klainnek kevés tapasztalata van az egészségügy területén.
Barack Obama már csütörtökön jelezte, hogy szeretne egy koordinátort találni, aki gyors válaszokat tud adni az Egyesült Államokat fenyegető bármilyen járványra. A nagy bejelentésre pénteken került sor.

A Fehér Ház sajtótitkára Ron Klain kinevezéséről annyit mondott, hogy az eboláért felelős koordinátor feladata lesz összehangolni a kormány és egyéb egészségügyi szervek intézkedéseit, illetve fontos szerepe lesz a döntések meghozatalánál is.

Klain nagy karriert futott be a Fehér Házban. A jogász végzettségű hivatalnok jó kapcsolatokkal rendelkezik a közigazgatásban. Nagy tiszteletben tartják Washingtonban, bár egészségügyi tapasztalattal nem rendelkezik, vezetőként azonban most újra bizonyíthat. Az Obama által kinevezett „ebolacár" korábban Al Gore és Joe Biden alelnöki hivatalában is dolgozott, kabinetfőnökként.

A CNN politikai elemzője, David Gergen szerint Klain egy nagyon erős és kemény politikus, amire szükség lesz a feladatok koordinálásánál. Az elemző is megerősítette, hogy a volt kabinetfőnök nem rendelkezik egészségügyi tapasztalatokkal, de bel- és külpolitikai téren szerzett tudása jól fog jönni az ebola kapcsán kibontakozó döntéseknél.

Annak ellenére, hogy a republikánusok határozottabb kormányzati fellépést vártak a vírus terjedésének visszaszorítására, a képviselők nem fogadták jól Klain kinevezését. A politikusoknak nem tetszik, hogy az „ebolacár" nem rendelkezik semmilyen egészségügyi tapasztalattal. Ed Royce, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke szerint Obama jobban tette volna, ha valaki olyat nevez ki erre a posztra, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik.

Marco Rubio floridai kormányzó azt reméli, hogy Klain egy csomó olyan intézkedést fog előterjeszteni, amelyek majd megnyugtatják az amerikaiakat, hogy a jelenlegi kormány tudja kezelni az ebola-pánikot, és meg tudják fékezni a járvány továbbterjedését.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az ebola halálos áldozatainak a száma már átlépte a 4500-at a betegség által leginkább sújtott három nyugat-afrikai országban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.