Dzsihadista toborzót tartóztattak le Kanadában

A kanadai rendőrség kedden letartóztatott egy ottawai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy segíti az Iszlám Állam (IS) szunnita radikális szervezetet, és harcosokat toboroz nekik Szíriába. A hatóságok vádat emeltek két külföldön tartózkodó másik kanadai férfi ellen is.

A Royal Canadian azzal vádolja a 25 éves Awso Peshdary-t, hogy terrorista csoportnak segédkezett. A hatóságok hangsúlyozták, hogy a férfi nem jelentett közvetlen veszélyt a kanadai lakosságra.

A kanadai rendőrség már 2010-ben letartóztatta Peshdary-t, mert szélsőséges csoportokkal hozták kapcsolatba. Bizonyítékok hiányában azonban kénytelenek voltak szabadlábra helyezni.

A rendőrség közlése szerint az ügy kapcsán két másik ottawai férfit is vád alá helyeztek, akik elhagyták Kanadát, és az IS oldalán harcolnak. A két gyanúsított a huszonhárom éves Khadar Khlib és a huszonnégy éves John Maguire. A kanadai médiában azt mondják, hogy Maguire meghalt a szíriai harcokban, de a rendőrség szerint erre nincs meggyőző bizonyíték.

A hatóságok megerősítették, hogy tavaly október óta nyomon követnek 90 személyt, akik veszélyt jelenthetnek Kanadára vagy egyéb, külföldi államokra. Letartóztatásuk folyamatban van.

Reuters szerint a kanadai biztonsági szervek amiatt aggódnak, hogy az úgynevezett magányos farkasok támadásokat követnek el országuk ellen. A kanadai kormány a 2014 októberében történt két halálos kimenetelű támadás miatt a múlt héten nagyobb hatalommal ruházta fel a biztonsági szolgálatokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.