Dzsámik nyílnak Montenegróban, Boszniában

A montenegrói Bar városában pénteken megnyílt a Szelim, a Balkán egyik legnagyobb iszlám kultúrközpontja és dzsámija. Az épületet Emrullah Isler török  miniszterelnök-helyettes nyitotta meg, és az ünnepséget a török közszolgálati televízió egyenes adásban sugározta, jelentette az Anadolija bosnyák hírügynökség.

A Szelim alapkövét még 2002-ben helyezték el, ekkor kezdték el építeni a jugoszláv utódállam legnagyobb – kétezer látogatót fogadni képes – iszlám központját és dzsámiját. A bari iszlám kultúrközpontban a többi között tantermek, óvoda, játszótér, könyvtár, kutatóközpont, étterem, vendégszobák, valamint sport- és kongresszusi termek is találhatók. A bosznia-hercegovinai Focsában is ünnepelt az iszlám közösség, ott az Aladzsa-dzsámi alapkövét helyezték el.

Az eredeti, még 1549-ben épült dzsámit a boszniai háborúban teljesen lerombolták, ennek a helyén fogják újjáépíteni az Aladzsát, ami része Bosznia-Hercegovina kulturális örökségének, s szerepel az UNESCO világörökségi listáján is. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.