Drogháború: győzelemre állnak a brutális gyilkosok

A kegyetlen gyilkolási módszereiről ismert Zetas átvette a vezetést az eddig uralkodó Sinaloától a mexikói drogkartellek versenyében.

A Statfor hírszerző szervezet szerint Mexikóban a szövetségi  államok több mint felében a Zetas drogkartell vette át a kábítószerkereskedelem feletti uralmat. A Zetast a brutális módszerek segítették hozzá az kétes első helyhez az inkább zsarolással utat törő Sinaloa kartellel szemben – áll a jelentésben.

A Stratfor arról is ír, hogy Felipe Calderón elnök kormányának erőfeszítései ellenére a szervezett bűnözést nem sikerült visszaszorítani. Az utóbbi négy-öt évben több városban, Veracruzban, Monterreyben, Matamorosban és Durangóban is nőtt a bűncselekmények száma. Ennek ellenére az is megfigyelhető, hogy a legveszélyesebb városnak tartott Ciudad Juárezben a gyilkosságok száma csökkent.

Megfigyelhető az is, hogy a kisebb kartellek egyre inkább beolvadnak a Zetas vagy Sinaloa sorai közé – dominanciáját a két csoport főleg ennek köszönheti.

Amíg a Zetas főleg keleten, a Sinaloa inkább a nyugati országrészben folytatja üzelmeit. Előbbi soraiban olyan egykor speciális egységeknél szolgált katonák vannak, akiktől gyakorta a brutális erőszak sem idegen. A Zetas nevéhez több mészárlás és civilek elleni akció is köthető: tavaly Monterreyben a kartell 52 emberrel végzett egy kaszinó elleni támadás során, áprilisban pedig több tömegsírban összesen 193 embert találtak a hatóságok. A Zetas egyik kedvelt pénzszerzési módszere lett, hogy buszokat tartóztat fel, a túszul ejtett utasok szabadon engedéséért pedig váltságdíjat követel a hozzátartozóktól. Akinek a családja nem fizet, azt megkínozzák és kivégzik. Az áldozatok nagy része illegális bevándorló, aki az Egyesült Államok felé tart.

A Sinaloa ehhez képest inkább megvesztegetéssel vagy zsarolással éri el céljait, és nem mellesleg azzal is, hogy időről időre információkat szolgáltatnak a rivális drogkereskedőkről a hatóságoknak.

A Statfor jelentése előrevetíti, hogy a kartellek folytatni fogják terjeszkedésüket Dél-Amerikában, a profitnövelés mellett azért is, hogy kiiktassák a közvetítőket. Ugyanakkor az Egyesült Államokba történő drogcsempészet mértéke csökkeni fog és alternatív európai és ausztráliai piacokra tér át.

Mexikóban 2007 óta 47500-an haltak meg a kábítószerháborúval kapcsolatos összetűzésekben.

Mexikói drogkereskedőket tartóztatnak le. Túszejtés, kínzás, tömeggyilkosság a Zetas számláján
Mexikói drogkereskedőket tartóztatnak le
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.