Döntöttek Szimba sorsáról Hágában

A Nemzetközi Büntetőbíróság bűnösnek találta a kongói Germain Katangát, akit háborús bűnök elkövetésével vádoltak.
Televízióközvetítés Germain Katanga kongói hadúr peréről, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon
Televízióközvetítés Germain Katanga kongói hadúr peréről, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon
/ Reuters

Katangát, a kongói milíciák egykori vezetőjét többek között azzal vádolták, hogy ő volt annak a 2003-as tömegmészárlásnak az értelmi szerzője, amelyben 200 ember vesztette életét. Ezen túl szexuális erőszakkal, szexrabszolgák tartásával és gyerekkatonák toborzásával is vádolták, ám a szexuális bűncselekmények alól felmentették.

A hágai ügyészek szerint a Bogoro falut ért támadást Katanga azért indította, hogy megtisztítsa, majd kedve szerint használja a stratégiai szempontból fontos helyen található falut. Az eddigi információk szerint a támadás a hajnali órákban történt. Az áldozatok közül sokakat álmukban lőttek le, másokat machetével mészároltak le. Katanga ekkor, mindössze 24 évesen, az Ituri Hazafias Ellenállási Erő (FRPI) parancsnoka volt.

Az emberei által Szimbának – oroszlánnak – nevezett Katangát az őt ismerők megfontolt emberként írják le, aki a harctéren azonban nem ismer kegyelmet, írja a BBC. A konfliktus vége után a felek békeszerződést kötöttek, Katanga pedig a hadsereg soraiban folytatta karrierjét. Egy évvel később azonban „rossz magaviselete" miatt börtönbe zárták, majd átadták a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, amely közben letartóztatási parancsot adott ki. Ez 2007-ben történt, a férfi azóta is ártatlannak vallja magát.

A konfliktus a kongói Ituriban tört ki 1999-ben, és négy éven át tartott. Eleinte a terület kormányzása és az ott található erőforrások miatt alakult ki a szembenállás, de gyorsan etnikai konfliktussá fajult. A helyzetet csak rontotta az ugandai csapatok megjelenése, akik mintegy 50 ezer embert öltek meg.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.