Dokumentumfilmért börtönbüntetés?

Helena Kozíková, az egyik pozsonyi városkerületi bíróság elnöke feljelentette Zuzana Piussi filmrendezőt. Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter szerint ha elmarasztalják az alkotót, akkor Szlovákia visszazuhan a rendszerváltás előtti sötét időkbe.

Helena Kozíková, az egyik pozsonyi városkerületi bíróság elnöke személyiségi jogainak megsértéséért feljelentette Zuzana Piussi filmrendezőt. Azt állítja, hogy a Harmadik hatalom betegsége (Nemoc tretej moci) című dokumentumfilmjében megsértette jó hírnevét és személyiségi jogait, mert a képsorokon könnyen felismerhető, a szemét végig eltakaró fekete csík ellenére is. Egyúttal 30 ezer eurós kártérítést követel a szlovák köztévétől (RTVS), amely bemutatta az országos megdöbbenést kiváltó alkotást.

Egyelőre a rendőrség vizsgálódik az ügyben, miközben szlovák civil szerveződések és neves közéleti személyiségek tiltakoznak a szerző zaklatása és megfélemlítése ellen.

Az ötvenperces film azoknak a bíráknak a sorsát idézi fel, akik szembeszegültek Stefan Harabínnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének módszereivel, s akiket mondvacsinált ürügyekkel a nagyhatalmú főnök bizalmasai leváltottak a járási, a megyei testületek éléről és más tisztségekből. Egyikük öngyilkos lett. kolléganője pedig szívelégtelenségben hunyt el. A film egyik legmegrázóbb részében az utóbbi árván maradt leánya vonja felelősségre a járásbíróság folyosóján Helena Kozíkovát az anyját ért rágalmazások miatt.

Azok az újságok, amelyek bírálták a főbírót, sorra veszítették el a sajtópereket, s eddig összesen már csaknem százezer eurót voltak kénytelen fizetni neki. Harabín újabban pert nyert még a Legfőbb Ügyészség ellen is. Azt állították ugyanis, hogy eredeti az a hangfelvétel, amely a bizalmas, tegeződős telefonbeszélgetését rögzítette Baki Szadiki drogbáróval. (Őt néhány napja tartóztattak le Koszovóban, a múlt század kilencvenes éveiben Szlovákiából a nemzetközi illegális kábszerkereskedelmet irányította.) Erre akkor került sor, amikor Harabín igazságügyminiszter volt. Ő viszont váltig azt hangoztatja, hogy primitív hamisítvány a hanganyag, s a jogerős ítélet neki adott igazat, egyúttal 150 ezer eurós kártérítést ítélt meg neki.

A szlovákiai igazságszolgáltatás állapotát és az érdekcsoporton kívüli bírák megfélemlítésének légkörét feltáró film láttán megrökönyödött közvélemény nagy érdeklődéssel várja a nyomozók vizsgálatának eredményét. Valójában azt, hogy milyen a szólásszabadság északi szomszédunknál. Megszólalt Karel Schwarzenberg is, aki bátor tettnek és kiváló alkotásnak minősítette az alkotást. - Ha emiatt a hatóságok elmarasztalják az alkotót, akkor Szlovákia visszazuhan a rendszerváltás előtti sötét időkbe - szögezte le a cseh külügyminiszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.