Diszkriminációt lát az alkotmányban a Human Rights Watch

Az Országgyűlésben hétfőn elfogadott új magyar alkotmány olyan kitételeket tartalmaz, amelyek hátrányos megkülönböztetéshez vezethetnek, és Schmitt Pál államfőnek vissza kellene küldenie az alaptörvényt a parlamentnek - állítja a Human Rights Watch (HRW).

A New York-i székhelyű, globális jogvédő szervezet pénteken, Orbán Viktor kormányfőnek írt levelében felhívta már a figyelmet a fogyatékkal élőkkel, a nőkkel, valamint a melegekkel szembeni diszkrimináció lehetőségére. - A parlamentet uraló fideszes képviselők olyan alkotmányt erőltettek át, amely nyomán Magyarország hadilábon áll azzal a kötelezettségével, hogy erősítse meg és tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az elnöknek latba kell vetnie tekintélyét, hogy igazítsák ki ezt az alapvető dokumentumot, mielőtt törvénnyé válna, és diszkriminációt hirdetne - közölte kedden Amanda McRae, a szervezet a Nyugat-Balkánnal foglalkozó kutatója.

Felhívják a figyelmet, hogy a korlátozott értelmi képességűek szavazati jogának csorbítása sértheti Magyarország nemzetközi kötelezettségeit, az emberi életnek a fogantatástól való számítása pedig a nők alapvető jogait: az abortusztörvény eltörlése is szóba kerülhet. A házasságnak, mint férfi és nő közötti kapcsolatnak a meghatározása pedig a melegek és leszbikusok védelmét sérti a HRW szerint; a szervezet úgy véli: ez ellentétes a hazánk által is jóváhagyott európai egyezményekkel.

A HRW úgy véli: az alkotmányozás jórészt úgy ment végbe Magyarországon, hogy abból kihagyták a civil társadalmat és az ellenzéki csoportokat. A jogvédők szerint a hétfői, parlamenti jóváhagyást megelőzően más emberjogi aggályok is felmerültek hazánkkal kapcsolatban. - Súlyosan megkérdőjeleződött a magyar kormány emberjogi elkötelezettsége a média szabadságát, illetve a kisebbségek és a migránsok jogait illető igen negatív tendencia okán - állítja McRae, emlékeztetve a romákkal szembeni megmozdulásokra, amelyeket "a kormány kevéssé ítélt el", illetve a menedékkérőkkel és más migránsokkal való bánásmódra.

A The Wall Street Journal számára írt véleménycikkében Navracsics Tibor miniszterelnökhelyettes többek között azt írja: "az alkotmány különös hangsúlyt helyez a gyermekek, az anyák, a fiatalok, az idősek és a fogyatékkal élők védelmére. Más európai alkortmányokhoz hasonlóan úgy foglal állást, hogy az csak férfi és nő között lehetséges. Az azonos nemű párok ugyanakkor a bejegyzett élettársi kapcsolat révén a heteroszexuálisokkal azonos jogvédelemre jogosultak." - Az alkotmány úgyszintén kiemeli a családok és az emberi élet védelmének jelentőségét, de nem köti a "család" fogalmát a házassághoz. Vagyis az alkotmány nem is lehetne világosabb az egyenlő jogok és lehetőségek iránti elkötelezttségében - állítja Navracsics. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.