Diplomatafeleségek estek a szír first ladynek

Aszad hadserege továbbra is bombázza Homszot, az ENSZ-főtitkár még több megfigyelőt akar küldeni Szíriába. Eközben diplomatafeleségek is harcba szálltak Szíriáért, videoüzenetben üzennek Aszad nejének.

„Mi történt veled, Aszma?” – hangzik el a kérdés abban a videóban, amelyben a brit és a német ENSZ-nagykövet feleségei üzentek Aszma el-Aszadnak, a szíriai first ladynek. A diplomatafeleségek a kemény hangvételű videóval arra akarják rávenni Aszad nejét, hogy használja befolyását, és állítsa meg a vérengzést Szíriában (erre egy petíciót is készítettek).

A videóban egymás mellett lehet látni Aszma pazarló életmódjáról és a harcokban áldozatul esett nőkről és gyerekekről készült fotókat, majd idéznek magától Aszmától is. Eszerint a szír elnök felesége egykor a demokrácia támogatója volt. – Hiszünk abban, hogy Aszma mint nő, feleség és anya érzi, hogy mekkora felelőssége van. A női egyenjogúság képviselőjeként nem bújhat a férje háta mögé – írta Sheila Lyall Grant, a brit és Huberta von Moss, a német ENSZ-nagykövet felesége.

Aszmát – aki egyébként Nagy-Britanniában született, és brit állampolgár – már korábban is többen kritizálták. Nemrég a Guardian hozzájutott az elnöki pár levelezéséhez, ebből derült ki, hogy Aszma több tízezer dollárt költ el vásárolgatásra, viccelődött a felkelésen, magát pedig a család „igazi diktátorának” nevezte.

Mindeközben a kormányerők tovább bombázzák Homszot. Ban Ki Mun ENSZ-nagykövet szeretné, ha a tűzszünetet ellenőrző megfigyelők számát 250 főre emelnék. Az első hat megfigyelő vasárnap érkezett Szíriába, kedden Dera városába, a felkelés egy évvel ezelőtti bölcsőjébe mentek. Az aktivisták szerint nagy szükség lenne arra, hogy az ENSZ minél hamarabb Homszba is eljusson, mert különben nem sok minden marad a városból. Homszon kívül a rezsim katonái Idlibben és Dera tartományban is támadnak.

Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet, az ENSZ Biztonsági Tanácsának jelenlegi elnöke nem bizakodó, szerinte a helyzet nem javult. – Az erőszak folytatódik, a bombázás, főleg Homszban, fokozódik. A megfigyelők megérkezése nem azt eredményezte, amit akartunk – mondta Rice, aki hozzátette, hogy a béketerv az utolsó lehetőség a szír helyzet békés megoldására. – Talán lehetetlen, hogy megcsináljuk. A szír kormány taktikája talán pont ez: folyton azt állítja, hogy betartja a béketervet, közben folytatja az erőszakot, egészen addig, amíg végre nem hajtja, amit akar – tette hozzá a nagykövet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.