Diplomás informatikus irányítja a dzsihadisták médiakampányát

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) gyanúja szerint a bostoni Northwestern University egy kitűnő eredménnyel végzett volt diákja állhat az Iszlám Állam (IS) elnevezésű szélsőséges szunnita szervezetnek a közösségi médiában folytatott kampánya mögött - közölte csütörtökön az amerikai sajtó.
A 32 éves, amerikai és szíriai kettős állampolgársággal rendelkező Ahmad Abousamra szerepel az FBI által keresett terroristák tizes toplistáján. Annak, aki segít a kézre kerítésében 50 ezer dolláros jutalom jár.

Abousamra 1981-ben Franciaországban született és Boston egy módos elővárosában, Stoughtonban nőtt fel. Apja a Massachusettsi Általános Kórház endokrinológusa volt, aki egy katolikus magániskolába, a Xavéri Testvérek Középiskolába járatta a fiát. Abousamra az egyetemen a számítástechnikai szakon végzett, előtte pedig az FBI szerint egy telekommunikációs cégnél állt alkalmazásban.

Többször megfordult Pakisztánban és Jemenben, ahol állítólag fegyveres kiképzést kapott. Sajtóértesülések szerin 2004-ben kezdett radikalizálódni és 2006-ban Szíriába költözött. 2009-ben adtak ki ellene szövetségi elfogatóparancsot az Egyesült Államokban, egyebek között terroristák anyagi támogatására való összeesküvés, terroristák anyagi támogatása és annak vádjával, hogy amerikaiakat szándékozott megölni Irakban.

Sajtójelentések szerint Abousamra két segítőjével együtt csatlakozott az IÁ-nak a közösségi médiában folytatott toborzó és propagandakampányához.

Steve Warren ezredes, a Pentagon szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy több mint 100 amerikai harcol valamilyen csoportban a szíriai polgárháborúban. A védelmi minisztérium feltételezése szerint mintegy tucatnyian állhatnak az IÁ oldalán.

Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE Intelligence Group csütörtöki közlése szerint az al-Kaida terrorszervezetnek az indiai szubkontinensen megalakult új csoportja dzsiháddal fenyegette meg az Egyesült Államokat valamint "a hitetlenség globális rendszerét", amely amerikai támogatással jött létre, és amely világi és demokratikus elveken alapuló politikai rendszert erőltetett rá Allah imádóira".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.