Die Welt: a német emlékmű áldozatként ábrázolja Magyarországot

A Die Welt című német konzervatív lap a német megszállás emlékművéről közölt összeállítást online kiadásában.

Az Emlékezetkultúra - Magyarország relativizálja a holokausztban viselt felelősségét című cikkben a szerző, Boris Kálnoky kiemelte, hogy "Budapest először ismerte be a holokausztban viselt felelősséget, és kért bocsánatot", de a német megszállás emlékműve "áldozatként, és nem tettestársként" ábrázolja az országot.

Felidézte, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tavaly ősszel elismerte a magyar államnak a holokausztban viselt felelősségét, és a napokban Kőrösi Csaba ENSZ-nagykövet az állam nevében bocsánatot kért.  Hozzátette, "még jobb lett volna", ha Áder János államfő kér hivatalosan bocsánatot az állam bűneiért, de így is az Orbán-kormány az első magyar kormány, amely bocsánatot kér a holokausztért.

Ugyanakkor a német megszállás tervezett emlékműve miatt minden eddiginél erősebben vádolják a kormányt azzal, hogy "kimosdatja" az államot ebből a felelősségből - írta a Die Welt szerzője. Az emlékmű ártatlan angyalként ábrázolja Magyarországot, amelyre lecsap a náci Németország, "de ez nem így volt" - tette hozzá.

A holokausztban viselt felelősség relativizálására vonatkozó bírálatokat ismertetve úgy vélte, hogy az emlékmű ügye miatt félresikerülhet a holokauszt emlékév. Hozzátette, hogy az "egész cirkusz" egyik oka a választási kampány, hiszen az emlékmű körüli vita elvonja a sajtó figyelmét az ellenzékről. Úgy vélte, hogy az ügy a kormánynak "nemzetközileg kínos, de belpolitikailag kevéssé veszélyes".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.