Délkelet-ukrajnai menekültek perlik a kijevi hatalmat Strasbourgban

Oroszországban élő délkelet-ukrajnai menekültek a kijevi hatalom elleni kereseteket adtak be a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán – közölte értesüléseit internetes változatában a Kommerszant című orosz napilap pénteken.
A Donyeck és Luganszk megyékből Oroszországba érkezett emberek anyagi és erkölcsi kártérítést követelnek az ukrán hatalomtól, amely szerintük felelős lakóhelyüket ért támadásokért – mondták el az újságnak az ügyvédek, akik a nemzetközi bíróságon az ukrán panaszosok érdekeit képviselik. 

A Kommerszant közlése szerint a pereket az úgynevezett Ukrán Menekültek Szövetsége (SZBU) kezdeményezte. A szervezetet októberben alapította Oleh Carjov, az önkényesen létrehozott, a szakadár területeket tömörítő „Új Oroszország" parlamenti elnöke.

Julija Nyikityina, a szervezet jogásza elmondta, hogy 7 ember adta be keresetét az Emberi Jogok Európai Bíróságán, elsősorban Donyeck megyei lakosok. Egyelőre csak egy Antonyina Maszlovaja nevű donyecki asszony beadványa ügyében érkezett jelzés Strasbourgból a panasz nyilvántartásba vételéről. Az asszony 3 millió hrivnyát (mintegy 47 millió forint) követel az ukrán hatalomtól anyagi és erkölcsi kártérítés gyanánt. Hasonló követelést támasztott Kijevvel szemben a többi hat délkelet-ukrajnai panaszos is.

A közeljövőben újabb 50 hasonló beadványt adnak be a strasbourgi bíróságon – tudatta Nyikityina a tekintélyes orosz újsággal. Carjov azt állította, hogy már legalább ezer panaszt begyűjtöttek a délkelet-ukrajnai menekültekről.

Mihail Vinogradov orosz politológus szerint a délkelet-ukrajnai lakosok strasbourgi pereskedését az orosz hatalom arra akarja felhasználni, hogy „az ukrán rezsim embertelenségét" bizonyítsák. A sajtóbeszámolók arról fognak szólni, hogy „lám, még az európai bíróság is elismeri, hogy Ukrajnában egyszerű emberek otthonait bombázzák" – vélekedett a szakember. Hozzátette: ezt az érvelést Moszkvának nem lesz lehetősége felhasználni az európai politikusokkal való párbeszéd során, minthogy Strasbourgban nem születik egyhamar döntés a beadványok nyomán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.