Dél-Szudán már a függetlenséget ünnepli

A népszavazás hivatalos végeredményére még legalább egy hónapot várni kell, sokan azonban már szombat este, urnazárás után ünnepelni kezdtek Dél-Szudánban. Az előrejelzések szerint ugyanis szinte biztosra vehető, hogy az egy hétig tartó voksoláson a szavazásra jogosultak úgy döntöttek: Dél-Szudán szakadjon el Északtól.

Az MTI jelentése szerint a szavazatszámlálók egész éjjel dolgoztak, míg vasárnap reggelre kifüggesztették az első eredményeket. Az AP hírügynökségnek a déli főváros, Juba tíz helyszínéről származó beszámolója szerint e helyeken 95 százalékos volt a részvétel, csaknem 30 ezren szavaztak, közel 96 százalékuk a függetlenségre. Ez csak egy kis szelete a leadott 3,2 millió szavazatnak, de csaknem minden megfigyelő biztosra veszi az animista keresztények lakta Dél elszakadását a muzulmán Északtól.

A Reuters szerint a nemzeközi megfigyelők valószínűleg tisztának és szabályosnak fogják nyilvánítani a voksolást. A szavazás annak a békemegállapodásnak a része, amely 2005-ben jött létre amerikai közvetítéssel. A szerződés több évtizedes polgárháborút zárt le, amelyben több mint kétmillióan vesztették életüket. Sokáig kérdéses volt, hogy Afrika legnagyobb országának elnöke, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által háborús bűnök vádjával körözött Omar el-Beshir elfogadja-e a szavazás végeredményét, hogy engedi-e elszakadni az olajban gazdag délt. Ám az elnök legutóbbi nyilatkozatai arra utalnak: nem gördít akadályt a dél függetlenedése elé. Az északi kormányzó párt pedig még pénteken közölte, hogy kész elismerni a déli országrész függetlenné válását.

A konfliktusforrások ezzel azonban még nem szűntek meg: ki kell jelölni a két ország határát és meg kell egyezni az olajbevételek eloszlásán is.  A legtöbb olajmező ugyanis délen található, viszont csak északról vezetnek olajvezetékek a Vörös-tengerhez, az újonnan alakuló államnak nincs tengeri kijárata. A feszültségek erőszakba torkollhatnak Abyei államban is. E terület elszakadásáról csak később, egy egyelőre ismeretlen időpontban szavaznak majd. Az olajban és termőföldben és legelőben gazdag terület hovatartozásáról nem sikerült dönteni.

Az új ország helyzetét tovább fogja nehezíteni a sok hazatérő is: a Reuters jelentése szerint október óta több mint 180 ezren tértek haza délre, mert attól féltek, hogy északon a szavazás után „megtorlásképp” atrocitások értik őket. Az ENSZ adatai szerint a hazatérők száma nyár közepére, a függetlenség várható időpontjára elérheti a félmilliót is, ami hatalmas terheket fog róni az új államra. Dél-Szudán lesz a legújabb, ám legszegényebb afrikai ország: itt a lakosság háromnegyede írástudatlan.

Szavazóbiztos a dárfúri El Faserben. Függetlenség határok nélkül
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.