Dél-kínai-tenger: Peking cáfolja az amerikaiakat

A kínai védelmi minisztérium ugyan elismerte, hogy találkoztak kínai és amerikai hajók a Dél-kínai-tengeren, de szerinte – az amerikai állítással ellentétben – nem történt komolyabb incidens.

A minisztérium közleményt adott ki honlapján az esettel kapcsolatban, miután péntek óta ír az esetről az amerikai és a kínai sajtó. A dokumentumban szerint a kínai fél a szigorú előírásoknak megfelelően kezelte az esetet. A két ország védelmi tárcáját folyamatosan tájékoztatták az eseményekről, azok hatékony kommunikációját segítve - fogalmaz a közlemény.

Az eset december 5-én történt, arról viszont a felek egészen a múlt hét végéig hallgattak, majd a hírt az Egyesült Államok Csendes-óceáni Flottája közölte pénteken. A washingtoni dokumentum szerint a Liaoning kínai repülőgép-hordozó mellett tevékenykedő amerikai rakétacirkálóhoz egy másik kínai hadihajó túl közel került, s mindkét fél manőverezésre kényszerült, hogy az ütközést elkerüljenek. A flotta közleményét követően a kínai Global Times az amerikai felet tette felelőssé az esetért, amelyet 2009 óta a legjelentősebb kínai–amerikai vízi incidensnek nevezett.

Az USA a térségben felderítő munkát is végez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.