De hová tűnt Moammer?
Jó. A forradalom győzött, Tripoli központjában, a sietve Mártírokra átkeresztelt egykori Zöld téren már csitul az üdvrivalgás, Líbia nekigyürkőzhet a nem éppen könnyű feladatnak, amit egy arab demokrácia kiépítése jelent... és mégis, a végső diadalhoz valaki hiányzik. Bár a jövő történelemkönyveibe sokan szeretnék előre bevésni a forradalom kezdetét és végét jelző dátumokat – február 17. – augusztus 24. –, Moammer Kadhafi elfogása és felelősségre vonása nélkül a dicsőség aligha lehet teljes.
De arról, hogy Líbia 42 éven át teljhatalmú ura hol bujkálhat főhadiszállása, a tripoli Bab el-Azizíja támaszpont eleste után, egyelőre még csak halvány sejtelme sincs senkinek. „Aki tudja, hol van, szóljon nekem is” – mondta némiképp meglepően az egyik fő érdekelt, NATO nevében Roland Lavoie szóvivő nemrég Brüsszelben. Ha hihetünk egyik fiának, Szeif al-Iszlámnak, Kadhafi karcolások nélkül úszta meg Tripoli ostromát, sőt, keddről szerdára virradóra inkognitóban még ki is merészkedett a fővárosba, ahol akkor már több ezer ember ünnepelte bukását. (Az álruhában tett kirándulással maga a líbiai vezető dicsekedett el legutóbbi, ismeretlen helyről sugárzott rádióbeszédében.
Az egyik közkeletű vélekedés – és a legvalószínűbb eset – szerint Kadhafi még mindig Tripoliban vagy a főváros körül rejtőzködik. (Ezt támasztja alá a Paris Match csütörtöki információja is, amely szerint szerda reggel egy magánház átkutatásakor már „majdnem elkapták” a bukott líbiai vezetőt. A Reuters friss híre szerint pedig Kadhafit és fiait ellenzéki egységek veszik körül egy Bab-el-Azizíjához közeli lakóépületben.) Ha ez igaz, a legkézenfekvőbb búvóhely számára a Líbia Pentagonjaként aposztrofált Bab el-Azizíja-i katonai támaszpont, a kérdés csak az, hogy ennek több emeletnyi föld alatti betonbunker-rendszere mennyire épen vészelte át a NATO több hónapon át tartó bombázásait. Mindenesetre valószínű, hogy a komplexum több szárnya is sértetlen maradt. Nem csak azért, mert svájci technológiával svájciak építették, hanem azért is, mert katakombaszerű folyosóhálózatából a főváros szinte monden pontját el lehet érni. Nemrég például Kadhafi a semmiből bukkant fel a külföldi újságírók szálláshelyéül – és sokáig börtönéül – szolgáló Rixos szállodában, csak hogy néhány perc múlva kámforrá váljon.
Ami a föld alatti úthálózatokat illeti, Kadhafinak a fővároson kívül is van hova menekülnie. 1984-ben ugyanis a líbiai vezető utasítást adott arra, hogy a sivatagban megépítsék a „nagy emberalkotta folyót”, azt a hatalmas, szerteágazó csatornarendszert, amelynek célja eredetileg az, hogy fosszilis vizet szállításon a sivatagi homok alatt Tripoliba és Bengáziba. Bár Kadhafi előszeretettel nevezte a világ egyik modern csodájának az európai és koreai mérnökök által megálmodott föld alatti építményt, amerikai hírszerzési gyanú szerint víztisztításon kívül ez a komplexum meglehetősen prózai – értsd: katonai – célokat szolgál. Washingtonban így nem is zárják ki, hogy Kadhafi jónéhány tankot és rakétát menekített ide a NATO elől – nem beszélve arról az aranyról, amelyet az ország összesen tízmilliárdos készleteiből kaparinthatott meg. (Valószínűleg ez utóbbival fizeti a védelmére szerződött zsoldosokat és törzseket is.)
Más vélemények nem zárják ki azt sem, hogy a bukott líbiai vezető korábbi ígéretei ellenére külföldre menekül. Ennek kapcsán a valószínű jelöltek között emlegetik Hugo Chávez Venezueláját – az elnök még ezen a héten is támogatásáról biztosította szövetségesét –, de Dél-Afrikát is, hiszen az olajbevételekből Kadhafi sokszor bőkezűen támogatta a Nelson Mandela-féle Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC) is. De ajánlkozott menedékhelyül egyébként korábban Spanyolország is, mielőtt észbe kapott volna, hogy NATO-tagországként nem kellene vállalnia egy olyan ország vezetőjét, amelyet az atlanti szövetség vadászgépei támadnak.
