Először tiltakozott a „Szerelmeim története” alcím ellen, nem akarta, hogy azt gondolják, Elizabeth Taylor nyomdokaiba lépve szerelmi afférjait akarja kiteregetni. Aztán Kati Marton maga is rájött arra, hogy Párizs valóban a szerelmeit jelenti. Mert a francia fővároshoz nem csak két néhai férje, Peter Jennings amerikai tévés újságíró-műsorvezető és Richard Holbrooke neves amerikai diplomata fűzte. Párizs a francia nyelv és kultúra iránti szerelmet is megtestesíti a magyar származású amerikai újságírónő és emberjogi aktivista számára. A francia-rajongást pedig a sors iróniájaként az a frankofón és frankofil dada oltotta bele, aki az 1950-es években a Rákosi-rendszer állambiztonságának jelentett az akkor még Budapesten élő szüleiről.

A minap Budapesten járt Kati Marton elmondása szerint a „Párizs - Szerelmeim története” című könyvét terápiaként írta meg, így akarta feldolgozni Holbrooke 2010 végén bekövetkezett halálát. – Addig utaztam vissza a múltba, amíg találkoztam 18 éves önmagammal – mesélte a szerző a Közép-európai Egyetemen tartott könyvbemutatón. A mű gerincét a Párizsból, az ottani egyetemi évek alatt Amerikába emigrált szüleinek írt levelei adják. Ezeket akkor találta meg, amikor Holbrooke elvesztése után kipakolta, majd eladta New York-i luxuslakásukat. A dobozokban más levelekre is lelt, ezeket Jenningsnek írta, s az exférj a fájdalmas válás után visszajuttatta.

A jelenleg Párizsban élő, a hatvanon túl is vonzó özvegy életében a francia főváros kulcsszerepet játszott. Egyetemistaként átélte az 1968-as diáklázadást, a Quartier Latin sokszor háborús övezetre és az 1956-os Budapestre emlékeztette. Majd 1978-ban, az ABC amerikai televízió riportereként ő tudósított a Párizs egyik elővárosában száműzetését töltő Khomeini ajatollahról, akit ő is alaposan alábecsült. Egy percig sem gondolta, hogy az Iránba küldött, Khomeini-prédikációkat tartalmazó magnókazetták olyan hatással lesznek, amelyek végül elvezetnek a sah-rendszert megdöntő forradalomhoz és egy mollah-rezsim létrejöttéhez.

Holbrooke „titkos fegyvernek” is használta a Katikának szólított feleségét. A daytoni légibázison zajló boszniai béketárgyalások idején azt a feladatot adta nejének, győzze meg Szlobodan Milosevicset, Franjo Tudjmant és Alija Izetbegovicot, hogy beszéljenek egymással, illetve beszéljenek arról, milyen jövőt képzelnek el országaik számára. – Ezeket a hatalmuktól megittasult politikusokat, az én szememben háborús bűnös hadurakat azonban semmi más nem érdekelte, csak az, hogyan őrizhetik meg a pozícióikat – jellemezte 1995-ös ohiói élményei nyomán a nemzeti sérelmeikbe ragadt triót. Akit viszont Marton csodál, az Nelson Mandela: a dél-afrikai politikus a börtönben töltött huszonhét év után sem forralt bosszút, személyében egy lenyűgöző derűt árasztó, a nemzeti megbékélés iránt elkötelezett embert ismert meg.

Holbrooke-tól a 17 évig tartó kapcsolat alatt Marton sokat tanult. Például azt, hogy a kedvező pillanatot meg kell ragadni. Ilyen momentum volt, amikor az éppen bonni nagykövetként szolgáló diplomata hosszas telefonbeszélgetéseik egyike után faxon megkérte a kezét. Vagy az, amikor Daytonban kituszkolta Izetbegovicot a teremből, nehogy a végsőkig vonakodó bosnyák államfő végül visszatáncoljon a békemegállapodástól.  

Mindig lehet tenni valamit