Igazi európai krimivé alakult a Nagy-Britanniában kirobbant lóhúsbotrány. A fogyasztók már túltették magukat a kergemarha-kóron, amikor két évvel ezelőtt kiderült, hogy a Findus márkájú marhahúsos lasagne nagyrészt lóhúsból készült. A mélyhűtött termékeket előállító cég svéd, de az ominózus lasagne a franciaországi leányvállalatnál készült, amely viszont a húst romániai vágóhidaktól rendelte. Hiába indult nyomozás, és készültek különféle szakértői jelentések, a vásárlók mindebből azt a következtetést vonták le, hogy az európai élelmiszerlánc nem megbízható.

Magyarországi húsfeldolgozó üzem. Honnan érkezett az alapanyag? Rédei Ferenc / Népszabadság

Éppen a megrendült fogyasztói bizalom miatt döntöttek úgy az Európai Parlamentben, hogy a szabályokon szigorítani kellene. A marhahúson – a kergemarhakór kitörése óta – már kötelező feltüntetni a származási helyet, és egy uniós rendelet előírja, hogy 2015 áprilisától a feldolgozatlan (friss vagy fagyasztott) csirke-, sertés- és bárányhúson is legyen „lakcímkártya”. Csakhogy az EP plenáris ülésén elfogadott állásfoglalás arra kéri az Európai Bizottságot, hogy nyújtson be jogszabálytervezetet, amely az összetevőként felhasznált húsoknál ugyanúgy kötelezővé teszi a származási ország szerepeltetését.

Mivel az összes hús körülbelül egyharmada feldolgozott termékekbe kerül, korábban is felmerült, hogy illene pontosabb információkkal ellátni a fogyasztókat. Ám a fő döntéshozó szerv, a tagállamok kormánytagjaiból álló tanács ezt az elképzelést 2012-ben leszavazta. S most, hogy az Európai Parlament „felmelegítette” az ügyet, ismét fellángoltak a viták.

– A vevők nem akarnak többet fizetni, márpedig a költségek jelentősen emelkednének. És a bürokráciát sem szeretnénk növelni – érvelt Renate Sommer német néppárti képviselőnő. Arra az európai bizottsági tanulmányra utalt, amely szerint a hústartalmú élelmiszereknél a származási hely feltüntetése 20-50 százalékos drágulást hozna.

Rá volt írva, hogy marha, de lóhús volt benne Chris Helgren / Reuters

Egészen más eredményre jutott egy francia fogyasztóvédelmi szervezet (UFC Que Choisir), amely minimális többletköltséggel megoldhatónak látná a részletesebb tájékoztatást. Jyrki Katainen beruházásokért és versenyképességért felelős EU-biztos pontatlannak nevezte a francia vizsgálatot, elismerte ugyanakkor, hogy – egy felmérés szerint – az európaiak kilencven százaléka tudni szeretné, melyik országból jön a tányérjára kerülő hús. Glenis Willmott brit munkáspárti EP-képviselőnő mindjárt vissza is vágott. – A fogyasztóvédelmi csoportok hátrányban vannak, mert a lobbistáknak sokkal nagyobb a befolyásuk – közölte, hozzátéve, hogy a bizottsági jelentés teljes egészében egy élelmiszeripari tanulmányon alapul. (Nem ez lenne az első példa az iparági lobbik hatékonyságára.)

Érdekes, hogy a lóhúsbotrányra az európai parlamenti állásfoglalás ellenzői is hivatkoznak, mondván: az élelmiszer-ipari csalásokat a kötelező címkézés sem akadályozná meg, hiszen a „hamisított” lasagnére gond nélkül marhahúst írtak. Mert végül mindig a pénz beszél. Vagy a romániai vágóhidak adták el marhahúsként a lóhúst, vagy a franciaországi gyártó rendelt szándékosan olcsóbb lóhúst. A következmény persze mindkét esetben ugyanaz: a bizalomvesztés.