Damaszkusz átadta a vegyi fegyverek listáját

A szír kormány eljuttatta a vegyifegyver-arzenáljáról szóló első nyilatkozatot a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW) - közölte pénteken a hágai szervezet.

A becslések szerint mintegy ezer tonna vegyi fegyverrel – a világ egyik legnagyobb ilyen arzenáljával – rendelkező Damaszkusz bejelentését a szervezet jelenleg vizsgálja, annak tartalmáról nem közöl részleteket - mondta Michael Luhan, az OPCW szóvivője. Luhan szerint a lista hosszú, de már készítik a fordítását.

A bejelentést Szíriának a Genfben kötött múlt heti orosz-amerikai keretmegállapodás alapján kellett megtennie, amely szerint nemzetközi felügyelet alá kell helyeznie vegyifegyver-készleteit, amelynek a megsemmisítéséről az ENSZ szakértői jövő év közepéig döntenek. Ennek kapcsán Bassár-el Aszad szír elnök a minap azt mondta, jó, kormánya kész a vegyi arzenál megsemmisítésére, de a folyamat fél évvel tovább, 2014 végéig tart. Szíriában két és fél éve zajlik polgárháború az Aszad-rezsim és a felkelők között. Ez eddig több mint százezer ember életét követelte, arra pedig még nem volt példa a világon, hogy vegyi fegyvereket ilyen viszonyok közepette semmisítsenek meg.

Az OPCW pénteken az orosz-amerikai terv megvitatására vasárnapra összehívott igazgatótanácsi ülését határozatlan időre elnapolta. Diplomáciai források szerint ennek oka, hogy Washington és Moszkva nem tudott megállapodni a terv kivitelezésének részleteiről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.