Dalai láma: Kínának lételeme a hazugság

A tibeti kisebbség vallási és szellemi vezetőjét a dél-afrikai hatóságok nem engedték beutazni az országba. Emiatt csak az interneten keresztül tudott gratulálni Desmond Tutu érseknek 80. születésnapjához.

A kínai hatóságoknak lételemükké vált a hazugság, ezért is tartanak az olyanoktól, akik kimondják az igazságot - hangoztatta a dalai láma szombaton egy dél-afrikai anglikán főpappal folytatott internetes távbeszélgetés során.

A tibeti kisebbség vallási és szellemi vezetőjét a dél-afrikai hatóságok nem engedték beutazni az országba. Emiatt csak az interneten keresztül tudott gratulálni Desmond Tutu érseknek 80. születésnapjához. Kettejük beszélgetését egyenesben lehetett hallgatni a világhálón, ám azt az előzetes várakozással ellentétben nem közvetítette a dél-afrikai közszolgálati televízió.

A dalai láma erkölcstelen dolognak minősítette a cenzúrát, mert az megfosztja az embereket attól, hogy megismerhessék az ő (a láma) nézeteit, és maguk alkothassanak véleményt azokról. "A kínai igazságszolgáltatás rendszerét úgy kell átalakítani, hogy megfeleljen a nemzetközi jog előírásainak" - hangoztatta a vallási vezető, aki indiai száműzetéséből beszélgetett Tutu érsekkel.

A dalai láma a hét elején lemondta Dél-Afrikába tervezett látogatását, miután heteken át hiába várt beutazási engedélyre. Pretoriai illetékesek tagadták, hogy pekingi nyomásra fektették volna el a tibeti vezető vízumkérelmét. Kína szeparatistának nevezi a dalai lámát, ő viszont kitart amellett, hogy csupán szélesebb körű autonómiát követel Tibetnek.

Tutu érsek, akit gyakran neveznek Dél-Afrika lelkiismeretének, a vízumügy kapcsán kijelentette: az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezette kormány rosszabb, mint a korábbi apartheid elnyomó rezsim. Egyúttal azt vetette a dél-afrikai kormány szemére, hogy nem állt ki a "tibetiek mellett, akiket aljas módon elnyomnak a kínaiak".

A két Nobel-békedíjas bő egy órán át beszélgetett egymással politikáról és vallási kérdésekről. Tutu 1984-ben részesült a magas kitüntetésben, amellyel a dél-afrikai fehér uralom elleni erőszakmentes kampányát ismerte el az oslói Nobel-bizottság. A dalai láma öt évvel később kapta meg a Nobel-békedíjat "népe történelmi és kulturális örökségének megőrzését célzó békés erőfeszítései" elismeréseként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.