A főpolgármester a párna alá kérte a csúszópénzt

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a bukaresti törvényszék a román főváros főpolgármesterét. Sorin Oprescut tetten érték, amikor 25 ezer euró kenőpénzt vett át egy cég vezetőjétől. Az orvosprofesszor-politikusnak eddig egyetlen esélyes kihívója sem mutatkozott a 2016. júniusi önkormányzati választások előtt, ám az adott körülmények között a nulláról indul a verseny a főpolgármesteri székért.

– Bukarestnek olyan polgármesterre van szüksége, aki nem tartozik senkinek – mondogatta még a 2008-as kampányban a független jelöltként indult Oprescu.Meg is választották, miután korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben kétszer is elbukott. Az 1951-ben született sebészprofesszor nem ígérte, hogy „saját hatáskörben” nem nyúl bele a városkasszába – bele is nyúlt, méghozzá jó mélyen.

Rendőrök viszik el Oprescut a házából
Rendőrök viszik el Oprescut a házából
Marius Dumbraveanu / MTI/EPA

A korrupcióellenes különleges ügyészség (DNA) letartóztatási indítványa szerint a 2012-ben, az akkori szociáldemokrata–liberális kormánykoalíció támogatásával újraválasztott Oprescu jól működő bűnszövetkezetet alakított ki a főpolgármesteri hivatalban. Olyan cégeknek adtak megbízási szerződéseket, amelyek a pénz egy részét visszatérítették a döntéshozóknak. A román főváros közel egymilliárd eurós költségvetését is az ígérkező jutalék függvényében osztották el az alárendelt intézmények között. Az ügyészség kiemeli, hogy a főváros temetőinek üzemeltetője aránytalanul sokat, 81 millió lejt (18 millió eurót) kapott a büdzséből idén. (Összehasonlításképpen útépítésre és karbantartásra 58 millió eurót irányoztak elő.) A főpolgármester bűntársait is aszerint helyezték át egyik intézménytől a másikhoz, hogy hol jutott keret jelentősebb baksissal kecsegtető beruházásra.

A főpolgármesteri hivataltól megbízást kapott cégek általában az adózás előtti nyereségük kétharmadát forgatták vissza a döntéshozóknak, Oprescuhoz esetenként közel 10 százalék jutott el. A városvezető feltételezhetően eurómilliókat vághatott zsebre. A vasárnapi tettenérésben együttműködő feljelentő a törvényszéken azt nyilatkozta: egymaga összesen egymillió eurót szállított a főpolgármester otthonába, mintegy húsz alkalommal.

Oprescu rendszerint a fővároshoz közeli Ciolpaniban lévő ingatlanában vette át részesedését. Kínosan ügyelt, nehogy leplezzék. Feljelentőjét is rendszerint éjszaka fogadta, az illetőt arra kérte, mielőtt a háza felé hajt autójával, bizonyosodjék meg, hogy nem követik. A dobozba zárt pénzt általában egy párna alá kellett elhelyezni, Oprescu nem érintette meg azonnal. Tarthatott attól, hogy a pénzt megjelölték, és a lakásba esetleg betörő nyomozók festéket találnak a kezén. (Vasárnap ez történt.) A lehallgatástól tartva mobiltérerő-blokkolót használt – ezért a sajtó high-tech doktorként kezdte emlegetni.

Az ügyben őrizetbe vették a fővárosi temetők és a Brancovenesti paloták Kulturális Központ vezetőit, Oprescu volt sofőrjét, a főváros gazdasági igazgatóját, valamint egy magáncég vezetőjét. Oprescu fellebbezett az előzetes letartóztatás ellen. A román királyi ház bejelentette, I. Mihály visszavonta az Oprescunak adományozott kitüntetését. Victor Ponta miniszterelnök közölte, „hüledezve” követi az ügyet, de nem csatlakozik azokhoz, akik a főpolgármester ellen fordultak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.