Csontvázak róják az utcákat

Levelekből, fűből készült leves – az utóbbi években ez kerül a családok asztalára a Damaszkusztól mintegy 14 kilométerre fekvő Darajában.

A kormányerők ostromgyűrűjébe zárt településre 2012 óta először érkezett segélykonvoj június 1-jén, de nagy változást ez sem hoz a mindennapokba. Élelmiszer helyett gyógyszereket, oltóanyagot és táplálékkiegészítőket kaptak, a helyiek csalódottak.

– Amikor a konvoj megérkezett, azt hittük, tele lesznek a teherautók, de tévedtünk – mondja egy nő a BBC-hez eljuttatott felvételen. Körülötte a házak romokban hevernek, s míg korábban közel nyolcvanezren éltek itt, addig most épp hogy nyolcezren tengődnek a városban, ahol csontvázak róják az utcákat. – Nem eszünk túl sokat – jegyzi meg egy férfi, hozzátéve, hogy újabban a vízellátás is akadozik.

A szomszédos, szintén ostrom alatt álló al-Mudamíjában sem sokkal jobb a helyzet, noha ez a damaszkuszi előváros legutóbb egy hónapja már hozzájutott segélyhez. Most 36 teherautó elsősorban élelmiszert és búzalisztet vitt a rászorulóknak. Ez is jól mutatja, hogy a segélyszállítmányok csupán időlegesen orvosolják a problémákat.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken rendkívüli ülésen tárgyalt róla. A szállítmányok célba jutását most részben az tette lehetővé, hogy szerdán reggel negyvennyolc órás tűzszünet született Darajában Oroszország kezdeményezésére, az Egyesült Államokkal és a damaszkuszi kormánnyal egyeztetve. ­Stephen O'Brien, az ENSZ segélyműveletekért felelős vezetője azt mondta, hogy az ilyen tárgyalás az egyetlen megoldás, ezért vasárnap egyeztetnek a kormányerőkkel. Azt akarják elérni, hogy légi úton is célba juttathassák a segélyeket.

Menekülés al-Mudamíjából
Menekülés al-Mudamíjából
Omar Sanadiki / Reuters

Szíriában közel hatszázezren élnek ostrom alatt álló területen. Az éheztetést fegyverként használják a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők és a velük szemben harcoló felkelőcsoportok is. Az, hogy a civil területeket blokád alatt tartják, a nemzetközi segélyszállítmányokat pedig csak szórványosan engedik át, humanitárius katasztrófához vezethet.

A szíriai kormány csütörtökön hozzáférést ígért a tizenkilencből tizenegy ostromlott területhez, és várhatóan segélyszállítmány érkezik még ebben a hónapban több más, a felkelők által ostromlott városba is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.