A neten toboroznak kamaszlányokat a szélsőségesek

Négy hónapja Fauzia és Aicha a tinédzserek átlagos életét élte a két észak-afrikai spanyol enklávéban, Melillában és Ceutában, ám szüleik szerint áprilisban valami megváltozott.

A 19 és a 14 éves muzulmán lányok egyre szélsőségesebb nézeteket kezdtek vallani, mind több időt töltöttek a számítógép előtt, míg végül augusztus elején nyomuk veszett. A szülők értesítették a rendőrséget, de a két tizenévest csak néhány nap múlva látták viszont, miután a spanyol hatóságok lecsaptak rájuk, amint éppen megpróbáltak átszökni Marokkóba.

Menekült asszonyok Irakban– a nők nem harcolnak
Menekült asszonyok Irakban– a nők nem harcolnak
Emrah Yorulmaz / Anadolu Agency / AFP

A 14 éves Aicha – a spanyol sajtó nevezte el így, ugyanis kiskorú lévén a hatóságok nem adták ki a nevét – egy pillanatig sem tagadta: Irakba indultak, hogy csatlakozzanak az ott hetekkel ezelőtt felkelést indított szélsőséges szervezethez, az Iszlám Államhoz (IS).

Az El País című spanyol napilap a kihallgatáson elhangzottakra hivatkozva azt írja, hogy a szélsőségesek mindent mesterien kitaláltak. A lányokat különböző internetes fórumokon, a Facebookon és egy csevegőprogramon keresztül hálózták be, majd egy helyi mecsetben folytatták „nevelésüket”. Négy hónap alatt sikerült rávenni őket, hogy hagyják hátra korábbi életüket, és egy jól megszervezett úton csatlakozzanak az Irakot rettegésben tartó IS-hez.

Egy a Népszabadság által megkérdezett Közel-Kelet-szakértő szerint a szélsőséges szervezetek remekül alkalmazkodtak az új technológiákhoz, és az internetet maximálisan a népszerűsítés, a toborzás szolgálatába állították. „A toborzás mindig probléma volt. A világhálón kevésbé célzott a közönség, de nagyobb az elérési lehetőség, ráadásul kisebb a lebukás veszélye, mint a személyes beszervezésnél” – mondta a neve elhallgatását kérő szakértő lapunknak.

Spanyolország azóta sem ocsúdott fel, hiszen most először kaptak el harcba induló nőket, ráadásul fiatal lányokat. Ám a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint hiába mentek volna harcolni, az IS-hez csatlakozó lányokra általában házasság vár, az összecsapásokban részt vevő nőkről nem tudni.

Spanyolország csak egyike azon országoknak, amelyek egyelőre tehetetlenül nézik, amint mind több állampolgáruk megy Irakba és Szíriába harcolni. A napokban négy indiai fiatal története járta be a világsajtót. Ők csupán egy cetlit hagytak hátra: elmentünk, hogy az iszlámért küzdjünk.

Az eset különösen nagy visszhangot keltett, mert míg Franciaországból, Nagy-Britanniából vagy az Egyesült Államokból egyre gyakrabban hallani ilyen történetekről, India eddig nem tartozott az „exportőrök” közé. Az aggodalom azért is egyre nagyobb ezekben az országokban, mert attól félnek, hogy a felkeléseket megjárt szélsőségesek, visszatérve merényleteket hajtanak végre az anyaországban is.

Menekülnek a keresztények

Az utóbbi hetekben jelentős iraki területeket megszálló Iszlám Állam (IS) az éjszaka folyamán bevette Karakost, a legnagyobb iraki keresztény várost, ami mintegy 50 ezer kereszténynek adott otthont. Egy nemzetközi szervezetre hivatkozva a BBC azt írja, hogy az iraki keresztények mintegy negyede menekült el a városból és a környező településről az éjjel. A Fraternite francia szervezet szerint Ninive közel teljes lakossága elhagyta Karakost, miután a bagdadi vezetés támogatását megszerző kurd erők visszavonulásra kényszerültek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.