Csempészekkel üzletelő szerb rendőröket vettek őrizetbe

A szerbiai belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának munkatársai a magyar szervek közreműködésével hétfőn 29 szerb rendőrtisztviselőt, 9 vámtisztet és egy civil személyt tartóztattak le azzal az alapos gyanúval, hogy az elmúlt 15 hónapban visszaéltek hivatali pozíciójukkal, és kenőpénzt fogadtak el, illetve fizettek.

A gyanúsítottak a Zomborhoz közeli béregi határátkelőhely, illetve Béreg település környékén működő szervezett bűnözői csoport tevékenységét segítették azzal, hogy nem tették meg a szükséges intézkedéseket a csempészet és más bűncselekmények megakadályozása érdekében.

A rendőrségi közleményben az áll, hogy az akcióval sikerült elejét venni a jövedéki adóval terhelt termékek az EU országaiba való további becsempészésének és a szerbiai polgárokra érvényes vízummentességgel való visszaélésnek.

Miljko Radiszavljevics, a szervezett bűnözéssel foglalkozó szerb államügyész szerint a gyanúsítottak 2014 márciusától egészen mostanáig pénzt követeltek és kaptak a csempészektől azért, hogy árut vámmentesen, embereket pedig illegálisan juttassanak át a határon. A most rács mögé került rendőrök és vámosok pénzt, szeszes italokat és más árucikkeket kértek és kaptak azért, hogy szemet hunyjanak az áru- és embercsempészet felett.

Nebojsa Sztefanovics szerb belügyminiszter elmondása szerint a letartóztatott személyeket hosszú ideig megfigyelték, ellenük komoly és biztos lábakon álló bizonyítékokkal rendelkeznek. A rendőrségi akciót a magyarországi belügyminisztérium nemzetvédelmi szolgálatával együttműködve hajtották végre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.