A képviselőket nem igazán érdekli, hogy Prágában már minden angolul van

Hatalmas többséggel szavazták le a cseh alsóházi képviselők pénteken a hatályos reklámtörvény módosítását célzó indítványt, amely alapján minden hirdetmény szövegét, többek között az étlapok választékát is kötelező lett volna jól olvashatóan csehül is feltüntetni.

A 160 jelen lévő honatya közül csupán 28 támogatta a javaslatot, a többiek ellene voksoltak. Helena Langsladová, a módosítás egyik kezdeményezője, a jelenleg legerősebb ellenzéki párt, a TOP 09 frakciójának tagja szerint sok képviselőtársa csak papol a cseh nyelv közéleti szerepének megőrzéséről, a nemzeti hagyományok védelméről. Közben az sem izgatja őket, hogy Prága és a többi cseh nagyváros immár hemzseg a kizárólag angol vagy német nyelvű reklámoktól. Karlovy Varyban (amely többek között az orosz milliomosok egyik kedvenc üdülőhelye – a tud.megj.) pedig egyre több üzletben csak orosz nyelvű feliratok láthatók.

Zbynek Stanjura, az ugyancsak ellenzéki Polgári Demokrata Párt (ODS) azzal vágott vissza, hogy prágaiként tanuljon meg angolul, vagy keressen olyan éttermet, amely cseh nyelvű étel- és itallapot is kínál. Ha pedig bántják a szemét a cirill betűs feliratok, akkor máshol töltse el a szabadságát, ne a világhírű fürdővárosban.

„Az igazi hazafiságot pedig ne keverje össze a kereskedelem szabadságával. Bízzuk a tulajdonosokra, hogy milyen nyelven hirdetnek, ne korlátozzuk a szabadságukat értelmetlen, bürokratikus szabályozással, már csak azért sem, mert ők tudják a legjobban, miként hívják fel a hazánkba látogató turisták és más érdeklődők figyelmét” – hangoztatta az ismert képviselő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.