Csehország gigászi feladat előtt

Példátlanul nehéz helyzetben veszi át az Európai unió soros elnöki tisztét Csehország, mondják prágai elemzők. Egyesek szerint nincs is felkészülve a hatalmas kihívásra, mert belső gondokkal is küzd. A kormány mindenesetre próbál optimistán tekinteni a feladatra.

Prágai politikai elemzők szerint egyetlen uniós tagország sem vette még át a soros elnöki tisztséget olyan bonyolult nemzetközi és belpolitikai viszonyok közepette, mint most Csehország. Tomás Lebeda, neves cseh politológus lapunknak azt mondta: a világméretű pénzügyi válságban még nem látszik az alagút vége.

- Ismét rázúdult a világra a gázai vérfürdő, amely tovább szaporítja a robbanásig feszült válságövezeteket. Itthon pedig a politikai béke és a stabil kormány hiányzik. Václav Klaus euroszkeptikus nézetei pedig immár Európa szerte elhíresültek. Csehország még mindig nem ratifikálta a Lisszaboni szerződést, s egyelőre nem hosszabbította meg katonáink jövő évi külföldi misszióit sem. Mirek Topoláneket ugyan e hónap elejént újraválasztották a legerősebb kormányzati erő, a Polgári Demokrata Párt (ODS) elnökévé, ám kabinetje ingatag. A  három kormánypárton belüli viszálykodások miatt is, amelyek kezelése nem kis erőfeszítést igénye. Prága ilyen körülmények között veszi át hat hónapra az uniós kormányrudat – értékelt Lebeda.

Kollégája, Zdenek Zboril viszont azt hangsúlyozza, hogy két-három hónappal ezelőtt, főleg a képlékeny csehországi belpolitikai helyzet miatt Brüsszelben és máshol is olyan hangok hallatszottak, hogy Csehország képtelen lesz megfelelni az elvárásoknak, ezért vagy a francia elnökséget kellene meghoszabbítani vagy a svédek megbizatását  fél évvel előrehozni. - Mára ezek a tamáskodó vélemények elcsitultak, amit első sikerként értékelhetünk – mutat rá.

Alexander Vondra, az európai ügyekért felelő cseh miniszterelnök-helyettes a minap hazai és külföldi újságírók előtt kifejtette, hogy a kabinet felkészült a kiemelkedően fontos feladatra.

Megvannak a számok

- Száznyolcvankét napig tart a megbizatásunk, amely bizonyosan nem rengeti meg Európát, hanem ellenkezőleg: talán valamivel biztonságosabbá teszi, s talán-talán látunk majd reális kiutat is a világválságból – tette hozzá Vondra bizakodóan. Aztán a mobilját mutatta, amelyben már rögzítette José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, továbbá Angela Merkelnek, Nicolas Sarkozynek és több uniós politikusnak a telefonszámait is.

A cseh prioritásokat földrészünk és a világ legsúlyosabb gondjai szabták meg, mondta Vondra. A várható legfontosabb rendezvényekről is beszélt: - Mintegy háromezer, különböző rangú és témájú találkozóra kerül sor az elkövetkező hat hónapban. A színhely Prága, Brüsszel és más európai városok lesznek; a karmesteri pálcát ezalatt viszont mindig a csehek tartják majd – teszi hozzá büszkén.

-  Áprilisban Prágába várjuk Barack Obamát, aki részt vesz az uniós csúcstalálkozón, amelyen nyilván az egyik vezető téma a Csehországba és Lengyelországba tervezett amerikai védőpajzs ügye lesz. Az uniós külügyminiszterek találkozóján elsőként minden bizonnyal a gázai konfliktust vitatják meg. Kora nyáron szeretnénk megrendezni az első uniós-izraeli csúcstalálkozót, az angolokkal közösen pedig az eu-pakisztáni eszmecserét. Már szervezzük a Keleti Partnerség programot, amelynek nyitányaként az ukrán, a grúz, a fehérorosz és más érintett államok vezetői ülnek tárgyalóasztalhoz a cseh fővárosban az unió politikusaival – közölte.

Klaus

Szóba került Václav Klaus személye is.

- Bonyolult ügy – válaszolta kertelés nélkül a miniszterelnök-helyettes. - Az államfő ugyebár többször hangoztatta, hogy a cseh uniós elnökség csak cirkusz, mert szerinte a fontos uniós döntéseket a német-francia-angol triumvirátus hozza. Mindezek ellenére azért jelezte azt az óhaját is, hogy várja a hozzá méltó szerepet. Talán őt kérjük fel az uniós-orosz vagy az eu-kanadai csúcs levezető elnökének.

A súlyos válság ellenére is gátat kell vetni a bürokratikus törekvéseknek, a visszaállamosításoknak, mondta a miniszterelnök-helyettes. Hagyni kell lélegezni, működni a piacgazdaságot, anyagi és szellemi értelemben is gyarapodni, megőrizni a sokszínű Európát, szögezte le.

Végezetül ismét megmutatta Csehország soros uniós elnökségének logóját, amelyről élénk vita támadt. Egyesek kreatívnak, mások fésületlennek, rendezetlennek tartották. -  A több mint háromszáz pályaműből kiválasztott nyertes alkotás híven jellemzi a csehek természetét: szeretnek játszani, eredetiek, modernek és nyíltak -  mondta Vondra.

A kockacukor: cseh találmány

Ennél is nagyobb vitát váltott ki a Megédesítjük Európát reklámfilm, amelyben a csehek egyik találmányával, a kockacukorral játszadoznak és követnek el apró csínytevéseket  ismert cseh személyiségek. Többen komolytalannak, szinte infantilisnak tartották a képsorokat. A miniszterelnök-helyettes egyik munkatársa David Král, egy ismert prágai reklámszakember véleményét idézte, aki szerint a jelenetek jól mutatják a csehek jellemét, mert a konformizmus elutasítása és bizonyos mértékű provokáló hajlam valahol része a cseh karakternek.

Az ötlet tulajdonképpen Václav Klaustól származott, aki néhány hónappal ezelőtt azt hangoztatta, hogy Cseh Köztársaság fokozatosan elveszíti függetlenségét, és úgy olvad fel az unióban, mint kávéban a kockacukor.

- De az a kávé azért befolyásolja az eredeti termék ízét, miként remélhetően Csehország is befolyásolhatja az elkövetkező hat napban az unió jelenét és jövőjét – tette hozzá a miniszterlnök-helyettes.

Brüsszel, 2008. október 15.
José Manuel BARROSO, az Európai Bizottság elnöke (j) üdvözli Mirek TOPOLANEK cseh kormányfőt az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcsértekezlete előtt 2008. október 15-én.  (MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Brüsszel, 2008. október 15. José Manuel BARROSO, az Európai Bizottság elnöke (j) üdvözli Mirek TOPOLANEK cseh kormányfőt az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcsértekezlete előtt 2008. október 15-én. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.