Csehország nem ismeri el a krími népszavazás eredményét

Csehország nem ismeri el a Krímben vasárnap megrendezett népszavazás eredményeit – jelentette be a prágai kabinet hétfői ülése után Bohuslav Sobotka.  

Indoklásként rámutatott, hogy a voksolást az ukrán alkotmányt sértő módon hirdették meg, s a feltételek sem voltak szabályszerűek. Többek között külföldi megfigyelők sem lehettek jelen – szögezte le a cseh kormányfő.

Bejelentette azt is, hogy hazája egyelőre ellenzi a gazdasági szankciók bevezetését Oroszország ellen, ugyanakkor határozottan támogatja azt, hogy e hét végén aláírják Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási egyezmény politikai részét.

– Ez a lépés egyértelmű jelzést jelent, hogy az EU határozottan támogatja Ukrajnát mint független államot. Ugyancsak fontosnak tartjuk, hogy Kijev és Moszkva között mielőbb megkezdődjenek a tárgyalások, amelyek lehetővé teszik a térség helyzetének stabilizálását – hangsúlyozta Sobotka.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.