Csehország fél a kitoloncolt menekültektől

Megszigorítják a német és az osztrák határátkelők ellenőrzését – jelentette be a prágai kabinet szerdai ülése után Milan Chovanec belügyminiszter.

Chovanec ezt a döntést elsősorban azzal indokolta, hogy a német hatóságok megkezdik azoknak a migránsoknak a kitoloncolását, akiknek a menekültjogi kérelmét elutasították. „Ezek a személyek más uniós tagországban, akár hazánkban is felbukkanhatnak" – érvelt a tárcavezető. Hozzátette azt is, hogy a határátkelőkön továbbra sem kívánnak teljes körű ellenőrzést bevezetni, ez a lépés szerinte egyelőre nem indokolt.

Újságírók kérdésére válaszolva kifejtette: az Europol figyelmeztetése – miszerint több száz potenciális terrorista veszélyezteti Európa biztonságát – csupán a naiv embereket lephette meg.

„Sokan régóta hangoztatjuk, hogy a földrészünkre zúduló migránsáradatban pszichopaták, bolondok, terroristák és pedofilek is érkezhettek. A tömeg töredékét képezik, de kétségtelenül itt ólálkodnak" – szögezte le a tárcavezető.

Bejelentette azt is, hogy Csehország az eredeti vállalásától eltérően idén már nem tud önkéntesen 80 szír menekültet befogadni  „A törökországi menekülttáborokban jelentkezett, illetve kiválasztott családok biztonsági ellenőrzése minden bizonnyal az év végéig elhúzódik" – közölte a belügyminiszter, aki arról is tájékoztatott, hogy jelenleg mindössze négy szíriai polgár kért letelepedési engedélyt Csehországban. Az illetékes prágai hatóságok még nem határoztak arról, hogy milyen státust kapnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.