Csehország 1500 menekültet fogad be

Két év alatt Csehország 1100 menekültet fogad be azok közül, akik jelenleg Olaszországban, illetve Görögországban tartózkodnak. Rajtuk kívül még a jordániai és a kurdisztáni menekülttáborokból további 400 személynek ad menedéket. Arról, hogy kik kapnak menekült státust, kizárólag a cseh hatóságok döntenek, szakértők bevonásával – jelentette be a prágai kabinet szerda éjjeli ülését követően Pavel Belobrádek kormányalelnök.

Közölte azt is, hogy 400 bevándorló idén szeptembertől érkezhet, a többi jövőre. Milan Chovanec cseh belügyminiszter erről a döntésről csütörtökön tájékoztatja uniós kollégáit, akikkel Luxemburgban találkozik, ahol a menekültügy kerül napirendre.

Bohuslav Sobotka miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy Csehország tavaly és idén már több száz ukrajnai polgárnak adott politikai menedékjogot, illetve letelepedési engedélyt. Idén pedig 100 millió koronával támogatja a Jemenben működő, al-zaatari menekülttábor infrastruktúrájának kiépítését.

Egyúttal szorgalmazzuk főleg a déli schengeni határok hatékonyabb őrzését, továbbá azoknak a személyeknek a rugalmasabb ügyintézését, akik nem kapnak menekült státust, mert gazdasági bevándorlók, ezért vissza kell őket küldeni a hazájukba - tette hozzá. Milan Chovanec szerint a menekülteknek több mint hatvan százaléka járhat így. Pavel Belobrádek arról is tájékoztatott, hogy a befogadottak elhelyezéséről egyeztetnek a helyi és a regionális önkormányzatokkal, valamint a Csehországi Egyházak Ökumenikus Tanácsával (ERC).

Ez a testület a a Cseh- és Morvaországi Katolikus Püspöki Konferenciával (CBK) közös felhívásban cselekvő szolidaritásra szólította fel a jóakaratú embereket és a prágai kormányt. Szerintük is égető szükség van azok megsegítésére, akik a háború és a vallási gyűlölködés áldozatai. Ugyanakkor súlyos gondjaikat felelősségteljesen, az európai helyzet figyelembevételével kell enyhíteni.

„Különbséget kell tenni az éhező, puszta életüket mentő, illetve a gazdasági bevándorlók között, ami elsősorban a kormány feladata, s ebben kellő határozottságot kell mutatnia” – mutat rá a dokumentum, amely felkéri a helyi plébániákat és egyházközösségeket, továbbá a regionális segélyszervezeteket, hogy az illetékes önkormányzatokkal együttműködve nyújtsanak szállást főleg a szíriai és az eritreai keresztény menekülteknek, segítsék őket munkához, tisztességes megélhetéshez.

Hasonló nyilatkozatot adott ki a Csehtestvér Evangélikus Egyház (CCE) is, amelyben felszólították a kormányt, hogy mielőbb tárgyaljanak a lehetséges megoldásokról, és ne ijesztgessék a polgárokat a menekültekkel, mert ezzel csupán az idegengyűlöletet és a társadalmi feszültséget szítják.

Prágai lapértesülések szerint Dominik Duka prágai érsek, a cseh római katolikus egyház prímása e héten tárgyal Bohuslav Sobotka kormányfővel, valamint a belbiztonsági szervek vezetőivel a menekültek befogadásáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.