Cseh és osztrák vendégmunkásokat raboltak el Líbiában

Több külföldi, köztük egy cseh és egy osztrák vendégmunkást raboltak el az elmúlt hét végén a gáni olajmezőkről ismeretlen fegyveresek, akik az Iszlám Állam terroristái lehettek.
Szemtanúk beszámolója szerint mintegy harminc páncélozott gépkocsi robogott be a líbiai Vaos nemzetközi olajtársaság létesítményébe, ahol a külföldiek a líbiai cég alkalmazottjaiként dolgoztak.

Mindannyiukat betuszkolták a járművekbe, amelyeken az Iszlám Állam zászlói lobogtak, majd pedig elrobogtak velük. A fegyveresek egyelőre nem jelentkeztek. Érdeklődésünkre a prágai külügyminisztériumban a hírt megerősítették.

Lubomír Zaorálak, a cseh diplomácia vezetője közölte, hogy a cseh állampolgárról semmilyen hírük sincs. Elmondta azt is, hogy állandó kapcsolatban van osztrák kollégájával, közösen igyekeznek mielőbb megtudni a részleteket. Tájékoztatása szerint Prága két diplomatát küld a helyszínre. Az egyik már a helyszínen felvette a kapcsolatot a líbiai hatóságokkal, a társa pedig holnap érkezik. További részleteket a tárgyalások eredménye érdekében nem közölt. Bécsben válságstáb alakult az osztrák vendégmunkás sorsának felderítésére és kiszabadítása érdekében. Ennek a testületnek cseh tagja is van.

A további elrabolt vendégmunkások közül négy Fülöp-szigeteki, két bangladesi és egy ghánai állampolgár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.