Csapdáról kérdezték Barrosót a bíróságon

Az egész Európai Bizottság hírneve kockán forgott, amikor John Dalli máltai biztosról kiderült, hogy helytelenül cselekedett – érvelt José Manuel Barroso bizottsági elnök az Európai Bíróságon. A luxemburgi törvényszék azt vizsgálta, hogyan kezelte Barroso a korrupcióval vádolt, a posztjáról 2012-ben távozott EU-biztos ügyét. A brüsszeli testület elnöke most azt mondta: nem volt más választása, mint felszólítani Dallit, hogy távozzon. Az egykori biztos viszont az állította a bíróknak, hogy elbocsátásról volt szó, és Barroso igazságtalanul bánt vele.

Dalli üzletemberként tevékenykedett, mielőtt kinevezték az Európai Bizottság fogyasztóvédelmi és egészségügyi posztjára. A máltai férfi azután mondott le tisztségéről, hogy az unió csalás elleni hivatala (OLAF) felfigyelt rá. Az OLAF szerint – a Dallival való kapcsolatára hivatkozva – egy máltai vállalkozó azzal kereste meg a Swedish Match svéd dohányipari céget, hogy pénzért cserébe változást tud elérni a Svédországban népszerű, snus néven ismert dohánytermék uniós exporttilalmának terén. (A snus forgalmazására Svédország külön engedélyt kapott, a többi EU-tagállamban viszont tilos árusítani.) Dalli mindvégig tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz.

Brüsszelben a mai napig hullámokat vet a Dalli-ügy, már csak azért is, mert az Európai Bíróságon még sosem hallgattak ki bizottsági elnököt. A luxemburgi taláros testület öt tagja hétfőn közel öt órán át egyeztetett Barrosóval, kedden a két fél ügyvédjeinek meghallgatása következett. John Dalli azzal vádolja José Manuel Barrosot, hogy lemondásra kényszerítette őt, nem hagyta, hogy jogi segítséget kérjen, és megtagadta tőle a lehetőséget, hogy ellenőrizze az ellene felhozott állítások igazságtartalmát. – Nem találkozó volt, hanem csapda – idézte fel Dalli a 2012 októberi egyeztetést, amelyen Barroso részleteket olvasott fel neki az OLAF-jelentésből. A volt máltai biztos a jövedelem-kiesés miatt anyagi kártérítést követel az Európai Bizottságtól, valamint jelképes, egy eurós kártérítést a jó hírnevének megsértése miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.