– Benned lakik a Sátán, és most kiűzöm belőled!

Nem tartotta megalapozottnak az ingolstadti államügyészség a szexuális visszaélések elkövetésének gyanúját a volt augsburgi püspök esetében, ugyanakkor megerősítette azokat a korábbi vádakat, amelyek szerint Walter Mixa évtizedekkel ezelőtt durván bántalmazott több, általa felügyelt gyermeket.

Az államügyészség a szexuális visszaélések gyanúja miatt indított vizsgálatot pénteken leállította, az elkövetett testi sértések ügyében azonban folytatódik a nyomozás. Ez utóbbiakat több hetes tagadás után a 69 éves Mixa is elismerte, és április 21-én felajánlotta lemondását XVI. Benedek pápának. A katolikus egyházfő a püspök lemondását az elmúlt hét végén elfogadta.

Az elsősorban katolikus egyházi személyiségeket érintő, több hónapja tartó németországi botrányok sorában a Mixa-ügy váltotta ki a legnagyobb visszhangot. Igaz, a volt augsburgi püspököt a legtöbb egyházi személlyel ellentétben nem szexuális bűncselekményekkel vádolták, hanem azzal, hogy a hetvenes, illetve a nyolcvanas években egy gyermek-, illetve diákotthonban még egyszerű papként a legdurvábban verte a fiatalokat. Az ingolstadi államügyészség pénteki jelentése szerint mindez a vizsgálat során megerősítést nyert, a volt püspök ököllel, bottal és nadrágszíjjal ütötte a rá bízott gyermekeket. Az egyik tanú szerint a verés közben az áldozatoknak a többi között azt kiabálta: „– Benned lakik a Sátán, és most kiűzöm belőled!”

A súlyos testi sértés, illetve a hivatali visszaélés gyanúját az államügyészség beigazolódottnak találta, és ezért a vizsgálat folytatását rendelte el. Walter Mixa - aki egészen a közelmúltig a német katolikus egyház egyik legtekintélyesebb főpapjának számított - sokáig igyekezett tagadni mindezt, végül azonban beismerte, hogy „elcsattant néhány pofon”.

Az év eleje óta nap mint nap újabb és újabb esetre derült fény, miszerint egyházi személyek évtizedekkel ezelőtt fiatalokkal szemben szexuális visszaéléseket követtek el. Ezek a botrányok, továbbá a volt augsburgi püspök által alkalmazott durva testi sértések, és nem utolsósorban Mixa valótlan állításai a katolikus egyház súlyos tekintélyvesztéséhez vezettek Németországban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.