Csak nem gyilkossági kísérletről beszélt az amerikai elnök?

„Még négy évig elnök leszek, remélem” – jegyezte meg pár napja Barack Obama. A sajtó már Abraham Lincolnt emlegeti.

A megjegyzést az amerikai elnök még a költségvetési szakadékról szóló szilveszteri beszédében ejtette el, de ez is elég volt ahhoz, hogy Az Egyesült Államok lázas találgatásokba merüljön, Obama vajon egy ellene készülő gyilkossági kísérletről tud, vagy freudi elszólásról van szó, és attól fél, hogy valamilyen indokkal megpróbálják eltávolítani a Fehér Házból – ahogy a Lewinsky-botrány miatt annak idején demokrata elődjét, Bill Clintont is megpróbálták.

Obama a megjegyzéssel egyébként a republikánusokat figyelmeztette, hogy még négy évig számolniuk kell vele, ő pedig nem fogja hagyni, hogy a költségvetési hiányt a szegények és a középosztálybeliek zsebéből kivett pénzzel – brutális adókkal – tömjék be, a gazdagok pedig sértetlenül ússzák meg az egészet. A költségvetési szakadékot az Egyesült Államok végül elkerülte – a Fitch szerint a zuhanás felezte volna az egész világgazdaság növekedésének teljesítményét –, de utólag is figyelemre méltó, hogy Obama szilveszteri beszéde milyen könnyedre sikerült. Alig tizenkét órával az elvileg zuhanással fenyegető határidő előtt az elnök reményét fejezte ki, hogy még négy évig elnök is marad, viccet csinált abból, hogy a republikánusok az utolsó utáni ütőkártyájukat is ki fogják játszani, és szólt, hogy „nem akarja elrontani a bulit”, de ha már mindenki Washingtonban ragadt, éjfélkor bárkinél feltűnhet egy koccintásra.

Ami a gyilkossági kísérletet illeti, a dolognak annyi alapja azért lehet, hogy a költségvetési szakadékról folytatott tárgyalásokat a sajtó szívesen hasonlítgatta azokhoz az alkukhoz, amelyekre egykor még Abraham Lincoln vette rá a kongresszust, és amelyek eredményeként 1865-ben eltörölték a rabszolgaságot az Egyesült Államokban. Az összehasonlítás apropója Steven Spielberg nemrég a mozikba került Lincoln-filmje; Obamát meg is kérdezték, érzi, hogy ez-e az ő „lincolni pillanata”, az elnök azonban elutasította a párhuzamokat. Egyrészt azzal, hogy soha nem hasonlítja magát az 1865-ben meggyilkolt Lincolnhoz, másrészt meg a költségvetési szakadék nyilvánvalóan más horderővel bír, mint amilyen a rabszolgaság eltörlése volt.

A cáfolat ellenére megfigyelők hada mellett a sajtó is célzást vélt felfedezni a megjegyzésében. „Szeretjük a fekete humort, de kicsit ijesztő volt magától az elnöktől hallani” – írta Obama szilveszteri beszédéről az Atlantic.

Obama jelezte, még négy évig számolni kell vele
U.S. President Barack Obama rolls up his sleeves while walking from Air Force One upon his arrival in West Palm Beach, Florida July 19, 2012. Obama is on a two-day campaign swing through Florida. REUTERS/Kevin Lamarque (UNITED STATES - Tags: POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.