Csak a székelyek miatt nem nyúltak a rendőrséghez

Hét kulcsfontosságú ágazat intézményei kerülnek önkormányzati hatáskörbe Romániában a kormány kedden elfogadott közigazgatási reformja értelmében. Eredetileg a rendőrséget is decentralizálták volna, de a kormányon lévő liberálisok aggályai szerint ez a román állam egységét veszélyeztetné.

A decentralizációs törvényt úgynevezett kormányzati felelősségvállalással terjesztette a parlament elé a miniszterelnök. A rendkívüli törvényhozási eljárás szerint a tervezet vita nélkül, néhány napon belül automatikusan hatályba lép, ha az ellenzéknek nem sikerül bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatnia a kormányt, illetve a jogszabály nem bizonyul alkotmányellenesnek.

Kétszázötven méter hosszú székely zászló a Réty és Maksa közötti úton októberben, a Székelyek nagy menetelésén. A kormány tart az autonómiatörekvésektől
Kétszázötven méter hosszú székely zászlót feszítenek ki a Réty és Maksa közötti úton

Ha a törvény hatályba lép, a megyék és a települések hatáskörébe kerülnek át az eddig minisztériumi alárendeltségében működő közegészségügyi intézmények, valamint a mezőgazdasági, kulturális, munkaügyi, ifjúsági és sportigazgatóságok. Szintén önkormányzati hatáskörbe kerül az egyetem előtti oktatás és részben a közutak. A felsorolt intézmények közül több felügyeleti feladatot is ellát, ami többek szerint megkérdőjelezi a jövőbeni hatékonyságukat, hiszen olyan intézmények tevékenységét kell majd ellenőrizniük, amelynek az alárendeltjei.

Eredetileg a decentralizálandó intézmények listáján szerepelt a rendőrség is, de a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyomására a hatóságot törölték. Crin Antonescu liberális párti elnök a székelyek autonómiatörekvéseire utalva kijelentette, hogy a rendőrség decentralizációja az állam egységét veszélyeztetné.

A kormány tervezetéhez összesen 2040 módosító indítványt nyújtottak be a honatyák a hétfői határidőig, ezek közül 568-at elfogadott a kabinet a felelősségvállalást megelőző rendkívüli kormányülésen. A módosítók túlnyomó része a törvény mellékleteire vonatkozott – közölte Mirel Palada kormányszóvivő.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja a törvényt, mivel abban a magyar érdekvédelmi szervezet elképzelései is helyet kaptak, és a magyar közösségnek a legfontosabb, hogy a döntéshozatal az állampolgárhoz minél közelebbi szintre kerüljön. A másik két ellenzéki formáció, a Demokrata-liberális Párt (PDL) és a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) mindössze 117 képviselővel és szenátorral rendelkezik, miközben a bizalmatlansági indítvány benyújtásához az 581 fős törvényhozás 146 tagjának aláírása szükséges.

De az ellenzék nem teljesen eszköztelen, és a Demokrata-liberális Párt már korábban jelezte, hogy az alkotmányosságbíróságon próbálja megakadályozni a törvény életbe lépését. Arra hivatkoznak, hogy a kormány csak rendkívüli esetekben folyamodhat felelősségvállaláshoz, például amikor megváltozik a kormánytöbbség összetétele. Mircea Toader, a demokrata-liberálisok képviselőházi frakcióvezetője szerint csaknem biztosra vehető, hogy az alkotmánybíróság elfogadja az ellenzéki óvást, hiszen a taláros testület 2010-ben hasonló érveléssel utasította el az oktatási törvényt.

Érdekes részlet, hogy az ellenzék által emlegetett precedens éppen a kormányzó szociáldemokraták egyik élvonalbeli politikusa, Mircea Geoana volt pártelnök óvására született. A PDL frakcióvezetője a miniszterelnök expozéja előtt hangsúlyozta: a decentralizáció van annyira fontos kérdés, hogy a parlament megvitassa. A felelősségvállalással nem értenek egyet, ezért nem nyújtottak be módosítókat sem a kormány tervezetéhez.

A parlament két házának együttes ülésén mondott beszédében Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök utalt arra, hogy a reform a kormányon belül is hatalmas ellenállásba ütközött. Úgy fogalmazott: kormányának hadseregnyi, kenyerét féltő minisztériumi tisztviselővel kellett megharcolnia azért, hogy megvalósítsa a decentralizációt, amit 1989 óta minden parlamenti párt megígért, de nem vitt véghez. Bukaresti sajtóértesülések szerint az állását féltő hadsereg „tábornokait”, a különböző hatóságok, ügynökségek vezetőit államtitkári posztokkal „szerelte le” a miniszterelnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.