Csak most váltották le a szexista szerb minisztert

Hivatalosan csak most váltották le Branislav Gasic szerb védelmi minisztert, aki két hónapja egy sajtótájékoztatón szexista megjegyzést tett egy guggoló újságírónőre. A szerb újságírótársadalom az elmúlt időszakban demonstrációkkal állt ki megsértett kollégájuk mellett.
Leváltotta pénteken a szerb parlament Branislav Gasic védelmi minisztert, akinek szexista megjegyzései miatt kellett távoznia.

Hetekig tartó várakozás előzte meg a tárcavezető menesztését, Aleksandar Vucic szerb kormányfő ugyanis már december elején bejelentette, hogy egy újságírónőre tett megjegyzése miatt Gasic nem maradhat a pozíciójában. A miniszter december 6-án tartott sajtótájékoztatóján a B92 belgrádi televízió újságírónője leguggolt, hogy a mögötte lévő kamerák elől ne takarja el a minisztert, aki ennek láttán azt mondta: "szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek".

A védelmi miniszter később közleményben és telefonon is bocsánatot kért az újságírótól. Azt írta: nem magyarázkodik, mert "gyalázatos kijelentésére nincs magyarázat". Viszont a Szerbiai Újságíró Szövetség megjegyezte: jó, hogy a miniszter bocsánatot kért, ugyanakkor "meggyőzőbb lett volna, ha (a bocsánatkérés) a helyszínen történik, még azt megelőzően, hogy a botrány eléri a közvéleményt".

A szerb kormányfő ugyan már az esetet követő napon bejelentette a miniszter menesztését, ám erre ténylegesen csak most került sor. A késlekedés miatt az újságírók Szerbia-szerte több tüntetést is tartottak Az újságírók nem térdelnek címmel, amellyel egyrészt a megsértett kollégájuk mellett álltak ki, másrészt a szerbiai sajtó helyzetére szerették volna felhívni a figyelmet.

A pénteki parlamenti vitán Aleksandar Vucic kormányfő is részt vett, aki a védelmi miniszter menesztésére vonatkozó javaslatát úgy indokolta: Bratislav Gasicnak a miniszterektől elvárható tisztesség és a jólneveltség megsértése miatt kell távoznia, nem pedig azért, mert rosszul végezte volna a munkáját. A hét órán át tartó vita a háromnegyedénél botrányba fulladt, mert az egyik ellenzéki képviselő - a legnagyobb kormánypárt, a Szerb Haladó Párt szerint - a házelnökre nézve sértő megjegyzést tett közzé a Twitter közösségi oldalon, mire a kormánypárti politikusok kivonultak a teremből, Aleksandar Vucic pedig további két órán át folytatta a vitát a létszámában alig egytucatnyira zsugorodott ellenzékkel.

A miniszter leváltásához a 250 fős törvényhozás 126 képviselőjének szavazatára volt szükség, végül a jelen lévő 195 képviselő egyhangúlag támogatta a miniszterelnök javaslatát. A védelmi tárca feladatainak ideiglenes ellátására a kormányfő Dusan Vujovic pénzügyminisztert jelölte ki, aki az új miniszter kinevezéséig tölti be ezt a funkciót. Az új tárcavezetőre 15 napon belül kell javaslatot tennie a miniszterelnöknek, megbízatása azonban várhatóan csak nagyon rövid életű lesz. Április végén ugyanis Szerbiában minden bizonnyal előrehozott parlamenti választást tartanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.