Clinton vállalta a felelősséget Bengáziért

Az amerikai külügyminiszter szerint az ő, és nem Barack Obama felelőssége, hogy az amerikai konzulátus ellen végrehajtott támadásban meghalt Christopher Stevens nagykövet.

Hillary Clinton erről a CNN-nek adott nyilatkozatában beszélt. „Vállalom a felelősséget. A külügyminisztérium hatvanezer munkatársa és a 275 kirendeltség rám van bízva, Az elnököt és az alelnököt nem informálják azokról a biztonsági intézkedésekről, amelyeket a biztonsági szakértők hoznak” – védte meg a Fehér Házat Clinton a keddi második Obama–Romney-vita előtt.

A Peruból nyilatkozó külügyminiszter nyilvánvaló célja az volt, hogy tompítson valamelyest azoknak a republikánus kritikáknak az élén, amelyek szerint Obama és a demokrata adminisztráció felel Christopher Stevens líbiai nagykövet haláláért. Az ügy a múlt heti alelnöki vitán került újra a középpontba, amikor Joe Biden alelnök republikánus ellenfelének, Paul Ryannek azt mondta, a Fehér Ház nem döntött bizzonsági kérdésekről. David Axelrod, Obama vezető kampánytanácsadója szerint a Romney-stáb gőzerővel dolgozik azon, hogy a maga javára fordítsa a négy amerikai halálával járó bengázi incidenst.

Szeptember 11-én Bengáziban több tucat támadó rohanta meg az amerikai konzulátus épületét, amelyre három aknagránátot lőttek ki, a kialakult épülettűzben pedig négy amerikai életét vesztette, köztük Stevens is. Bár az első jelentések szerint Stevensnek menekülés közben a kocsiját érte találat, kiderült, hogy füstmérgezés végzett vele, amikor a munkatársaitól elszakadva a tetőn át menekülni akart az égő épületből.

Az amerikai hírszerzés állítólag nem tudott arról, hogy bárki támadást tervezne a bengázi konzulátus ellen. Külügyi források szerint a támadók mind a létszám, mind a fegyverek tekintetében fölényben voltak a védőkkel szemben, és ez a fölény olyan nagy volt, hogy ésszerű biztonsági jelenléttel nem lehetett volna ellensúlyozni. Kongresszusi iratokra hivatkozva a CNN egy hete jelentette, hogy Eric Nordstrom, aki júliusig az amerikai külügyminisztérium vezető regionális biztonsági tisztségviselője volt Líbiában, a terrortámadást megelőző hónapokban többször is kérte a bengázi konzulátus védelmének megerősítését, de nem kapott választ feletteseitől.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.