Clinton több fegyvert ígér Szomáliának

Támogatásáról biztosította a hazájában szélsőséges iszlamista felkelőkkel harcoló szomáliai elnököt az amerikai külügyminiszter. Hillary Clinton Kenyában, afrikai körútjának második napján találkozott Sheik Sharif Ahmeddel.

Az amerikai külügyminiszter szerint, ha az al-Kaida kapcsolatokkal is vádolt csoport, az al-Shabab győz Szomáliában, ez nemcsak a környező országokra, hanem az Egyesült Államokra is veszélyt jelent.

Az al-Shabab célja a szomáliai kormány megdöntése és az iszlám törvénykezés, a saria legszigorúbb formájának bevezetése. A hét elején az ausztrál hatóságok több férfit is letartóztattak, akiket terrorcselekmény előkészítésével vádolnak, és akik feltehetően az al-Shababbbal állnak kapcsolatban.

A tárgyalások után Clinton azt is elmondta: elfogadhatatlan, hogy a szomszédos Eritrea támogatja a szélsőséges szervezetet. Ha Eritrea nem hagy fel a támogatással, Amerika “lépéseket fog tenni” – fogalmazott a külügyminiszter.

A terrorizmus elleni harcban fontos szerepe van tehát az afrikai ország stabilizálásának. Szomáliában jelenleg teljes káosz uralkodik, az amerikai külügyminiszter nem véletlenül Nairobiban találkozott a szomáliai elnökkel. Mogadishuba utaznia túlságosan veszélyes lett volna. Az országnak utoljára 1991-ben volt stabil kormánya. Ahmed januári megválasztása azóta már a tizenötödik kísérlet a stabil kormányzásra.

A kormány katonái azonban a fővárosnak is csak kis részét ellenőrzik, azt is az Afrikai Unió (AU) katonáinak segítségével. Az ország jelentős részét az al-Shabab felügyeli. A felkelőket az sem nyerte meg, hogy Ahmed a korábbi iszlamista lázadó szervezetnek, az Iszlám Bíróságok Szövetségének tagja volt, és hogy áprilisban bevezette a sária egy mérsékelt formáját az egész országban.

Az anarchiába süllyedt ország “termelte ki” az Ádeni-öbölt rettegésben tartó kalózokat is. Szakértők szerint hamarosan, a monszun elmúltával újra megnő a támadások száma.

Az Egyesült Államok az idén már 40 tonna fegyvert és lőszert küldött a szomáliai kormánynak, és Clinton most még több segítséget ígért. Az USA a kormány hadseregének és rendőrségének kiképzésében is segédkezne. Barack Obama azonban már korábban leszögezte: amerikai katonákat nem küld Szomáliába. Legutóbb 1993-ban, Bill Clinton elnöksége idején tartózkodtak amerikai katonák Mogadishuban, egy összecsapásban azonban 18 katona életét vesztette.

Clinton Kenyából Dél-Afrikába utazik, ahol elsősorban az AIDS elleni harcról és Zimbabwe helyzetéről tárgyal Jacob Zuma elnökkel.

Julie Ogoye az Egyesült Államok követsége elleni bombázás túlélője Hillary Clintonnal Nairobiban.
Julie Ogoye (R), a survivor of the U.S. embassy bombing talks to U.S. Secretary of State Hillary Clinton at memorial park in Kenya's capital Nairobi, August 6, 2009 after laying a wreath to mark the 11th anniversary of the attack. U.S. embassies in Dar es Salaam and Nairobi, Kenya, were bombed by suspected al-Qaeda militants on August 7, 1998. REUTERS/Noor Khamis (KENYA POLITICS CONFLICT ANNIVERSARY) 2009-08-06,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.