Clinton majdnem leégette magát Bécsben

Az amerikai exelnök 500 ezer dolláros tiszteledíjért adott volna át kitüntetéseket a gálán. Az utolsó előtti pillanatban szóltak neki, hogy ne menjen, mert az est főszervezője egy jogtalan előnyszerzés miatt Romániában tizenegy évre ítélt bolgár üzletember.

Nemzetközi hírességek kitüntetésére szervezett gálát a bécsi Liechtenstein Palotában a Globális Párbeszéd és Együttműködés Központja (CGDC) nevű szervezet, amelyet ismert politikai és üzleti személyiségek alapítottak 2009-ben. Az est díszvendége Bill Clinton volt amerikai elnök lett volna, aki az értesülések szerint 500 ezer dolláros tiszteletdíjért adta volna át a kitüntetéseket José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, Felix Baumgartner extrémsportolónak, Mihail Gucerijev orosz olajmilliárdosnak, aki a 2007-ben ellene indított gazdasági eljárás miatt évekig Nagy-Britanniában élt, és – távollétében – a kazah elnöknek, Nurszultan Nazarbajevnek is. Beszédet is vártak tőle, amely Európa és Ázsia együttműködéséről szólt volna.

Clinton azonban nem jelent meg a gálán. Az ünnepség résztvevői úgy értesültek, a magas rangú amerikai vendég megérkezett az osztrák fővárosba, sőt a gálát követő napon az iráni olajminiszterrel tárgyal. Talán megbetegedett, talán nem megfelelőek a biztonsági rendszabályok – terjedtek a találgatások. Utóbb kiderült, a Bécsbe érkezett Clintont a Secret Service amerikai titkosszolgálat emberei eltanácsolták a CGDC rendezvénytől. Az ok: a szervezet kulcsemberét és a bécsi gála kezdeményezőjét, a bolgár Sztamen Sztancsevet egy nappal korábban Bukarestben tizenegy évi szabadságvesztésre ítélték.

Az ítélet szerint az óriáscégeknek (így a Skoda, a Strabag, az OMV, Czech Electricity) tanácsokat adó Sztancsev részt vett egy magas rangú román személyiségek által alkotott bűnszervezetben, amely román állami stratégiai cégek privatizációjából akart jogtalan előnyökhöz jutni. Ebben az ügyben ítélték ötéves börtönbüntetésre Nagy Zsoltot, a Tariceanu-kormány távközlési miniszterét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt politikusát is.

Clinton végül a bécsi amerikai nagykövettel, Alexa Wesnerrel találkozott, az ebédről egy fotót is nyilvánosságra hoztak, majd  szokatlan módon egy internetes újság szerkesztőjével kávézott. Clinton egyébként az utóbbi időkben többször is megfordult Bécsben.

Bill Clinton hétfőn Rio de Janeiróban a lányát, Chelsea-t hallgatta meg a Clinton Global Initiative konferenciáján. Bécsben őt nem hagyták beszélni – a szerencséjére, valószínűleg
Former U.S president Bill Clinton (L) observes as his daughter Chelsea Clinton talks during the Clinton Global Initiative Latin America Meeting in Rio de Janeiro December 9, 2013. REUTERS/Ricardo Moraes (BRAZIL - Tags: POLITICS TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.