Clinton a nők jogaiért harcol Afrikában

Hillary Clinton foglalta el több amerikai bulvárlap címlapját - az amerikai külügyminiszter azonban ezt nem nagyszabású tíznapos afrikai körútjának és annak üzenetének köszönhette, hanem annak, hogy egy kongói fórumon elvesztette önuralmát, és diplomatáktól szokatlanul élesen vágott vissza egy kérdésre.

Egy egyetemista ugyanis azt kérdezte tőle: Bill Clinton mit gondol a Nigéria és Kína között nemrégiben létrejött bányászati megállapodásról? A külügyminiszter hevesen gesztikulálva utasította rendre a diákot. - Nem a férjem a külügyminiszter, hanem én. Ha az én véleményemre kíváncsi, azt elmondom - válaszolta a kérdésre, amelyet állítólag idegessége miatt rontott el a fiatal. Később kiderült, hogy valószínűleg a jelenlegi elnök, Barack Obama véleményére lett volna kíváncsi.

Az afrikai út fáradalmai mellett sokan azzal is magyarázzák a kirohanást: Hillary Clinton útjának már az első napjait elhomályosította férje észak-koreai útja, ahonnét hősként tért viszsza, ugyanis hazavitte a két bebörtönzött amerikai újságírónőt. A külügyminisztert pedig Afrikában is folyton arról kérdezték, mi történt Észak-Koreában.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Egy másik kínálkozó magyarázat Hillary Clinton reagálására, hogy útja során egyébként a szokásosnál is erősebben emelte fel a szavát a nők jogaiért és esélyegyenlőségéért. Már Kenyában, az út első napján kifejtette: a nők egyenjogúsága a gazdasági életre, a vállalkozásokra is jótékony hatással van. Kongóban épp a „szócsata" napján ajánlott fel 17 millió dollárt a nemi erőszak áldozatainak megsegítésére. Utóbbit Goma városának egy menekülttáborában jelentette be, a háború dúlta Kelet-Kongóban. Az ENSZ adatai szerint 1996 óta kétszázezer erőszakos szexuális cselekményt jelentettek Kongóban.

Hillary Clinton ma Libériába látogat, ahol találkozik Afrika első választott női elnökével, Ellen Johnson-Sirleaffel. Az amerikai külügyminiszter pénteken fejezi be körútját, amely 10 napig tart, és 7 országot érint. Eddig mindenütt hangsúlyozta a korrupció elleni harc és a tiszta választások, valamint az átlátható kormányzás fontosságát mint a gazdasági fejlődés feltételét. A dél-afrikai elnökkel, Jacob Zumával folytatott megbeszélése után elmondta: erősíteni akarja a kapcsolatokat a két ország között.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.