Clinton szerint Sanders úgyis visszalép

A demokraták esélyes elnökjelöltje, Hillary Clinton volt külügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban fejtette ki, hogy a keddi előválasztások után Bernie Sandersnek vissza kellene lépnie az elnökjelöltségért folyó küzdelemből. Sanders egy másik televíziós műsorban Clintont támadta.
Clinton a CNN hírtelevízió szokásos vasárnap délelőtti politikai háttérműsorában saját korábbi elnökjelöltségi küzdelmével példálózott. Kifejtette, hogy amikor 2008-ban, Barack Obama vetélytársaként ő is az elnökjelöltségért küzdött, akkor sokan nógatták, hogy maradjon versenyben, ne lépjen vissza, de ő úgy döntött, inkább visszalép, utat enged Obamának, hiszen hasonló politikai célokat és értékrendet képviseltek.

„Arra számítok, hogy Bernie Sanders ugyanezt teszi” – fogalmazott Clinton a keddi előválasztásokra utalva. A volt külügyminiszter ugyanis azzal számol, hogy kedden ő nyeri a kaliforniai előválasztást, és ezzel már meglesz az elnökjelöltséghez szükséges számú küldött támogatása. „Ez lehetővé tenné, hogy a párt egységesen vágjon neki az elnökjelölt-állító konvencióinak” – mondta Clinton.

Clinton az ABC televízió vasárnapi politikai vitaműsorában azt fejtegette, hogy nemcsak hárommillióval többen voksoltak rá, mint Sandersre, hanem a szuperdelegátusok többsége is őt támogatja.

Sanders azonban egyelőre semmi jelét nem adja annak, hogy szándékában állna visszalépni. A CNN hírtelevíziónak vasárnap délelőtt azt mondta: az elnökjelölt-állító konvenció előtt még nagyot fordul a világ. A vermonti szenátor erőteljesen támadta a Clinton Alapítványt is, amelynek számos külföldi kormánnyal van kapcsolata, köztük olyanokkal is, amelyeket gyakran ér amerikai bírálat emberi jogi politikájuk miatt.

„Ha azt kérdezik tőlem, hogy van-e gondom azzal, hogy egy hivatalban lévő külügyminiszter férje az alapítványukon keresztül külföldi kormányoktól dollármilliókat gyűjt be, köztük diktátoroktól is, akkor a válaszom az, hogy igen, ez nagy probléma” – fejtegette a vermonti szenátor.

Kedden Kalifornia mellett még New Jerseyben, Új-Mexikóban, Montanában és Dakotában lesznek előválasztások, de mindenki elsősorban Kaliforniára figyel, mert ez az Egyesült Államok legnépesebb szövetségi állama, és az elnökjelölt-állító konvencióra is sok delegátust küld.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.