Görögország: az EU a radikális baloldal hatalomra kerülésétől tart

Görögország rohamléptekkel halad az előrehozott választások felé. Példátlan módon az Európai Bizottság elnöke előre megmondta, hogy milyen eredménynek örülne.

„Azt hiszem, a görögök, akiknek nagyon nehéz az életük, jól tudják, hogy egy rossz választási eredmény mit jelentene Görögországnak és az euróövezetnek. Nem szeretném, ha szélsőséges erők jutnának hatalomra” – mondta egy ausztriai tévévitában Jean-Claude Juncker.

Alekszisz Ciprasz a megszorítások elleni tüntetésen Athénban
Alekszisz Ciprasz a megszorítások elleni tüntetésen Athénban
Simela Pantzartzi / MTI/EPA

Ám nem csak ő aggódik: a nemzetközi hitelezők is pánikba estek, az athéni tőzsdeindex pedig zuhanni kezdett, amikor Antonisz Szamarasz görög kormányfő hirtelen december 17-re hozta előre az elnökválasztást. A voksolás könnyen káoszba torkollhat: ha a kormánykoalíció jelöltje a parlamentben nem szerzi meg a kellő többséget, fel kell oszlatni a törvényhozást, és előrehozott választásokat kell kiírni.

Szamarasz azzal érvel, hogy ideje „eloszlatni a bizonytalanságot, és helyreállítani a politikai stabilitást”. Nem mintha a gazdasági stabilitás jól állna: az eurózóna pénzügyminiszterei a minap úgy határoztak, hogy meghosszabbítják az év végén lejáró mentőprogramot, amely 240 milliárd eurót emésztett fel.

– Nagyon kemény tárgyalásokat folytat most a kormánykoalíció a többi parlamenti párttal. Bár a szükséges többség megszerzése nehéznek tűnik, több képviselő végül úgy dönthet, hogy nem éri meg előrehozott választást kiprovokálni. Ezt a közvélemény sem akarja, és nem járnának jól a kisebb pártok sem – magyarázta lapunknak Jorgosz Cogopulosz politikai elemző. A kormány kiszemeltje az államfői posztra Sztavrosz Dimasz volt külügyminiszter és EU-biztos. Megválasztásához az első és a második körben (december 17. és 23.) a háromszáz fős törvényhozásban kétszáz szavazatra lenne szükség. A harmadik fordulóban (december 29.) már 180 is elég lenne, de a koalíciónak csupán 155 képviselője van. Ezért a független honatyákat és a volt koalíciós partner, a Demokratikus Baloldal tagjait igyekszik meggyőzni.

Az aggodalom igazi oka, hogy a biztos befutó az előrehozott választásokon a radikális baloldali Sziriza lenne. A negyvenéves Alekszisz Ciprasz vezette, mind népszerűbb párt vonzó ígéreteket tesz: az államadósság átütemezését kérné, felhagyna a megszorításokkal, és a válság előtti szintre emelné a fizetéseket. Elemzők azzal riogatnak, hogy a Sziriza kormányra jutásával újra napirendre kerülne Görögország kilépése az euróövezetből.

– Minden attól függ, hogyan viselkedne a Sziriza egy választási győzelem esetén. Ha felmondanák az EU–IMF-párossal kötött megállapodásokat, az tényleg nagy baj lenne. Ám azt hiszem, inkább megpróbálnának realista megoldásokat választani – válaszolta a Népszabadság kérdésére Jorgosz Cogopulosz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.