Cigánybűnözésről akar tárgyalni a pozsonyi nagykövet

Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete a szélsőséges Marian Kotlebával ült tárgyalóasztalhoz. Állítólag folytatni akarják, és a téma sem akármi.

Cigánybűnözésről akar tárgyalni a jövőben Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete Marián Kotlebával, a roma- és magyarellenes kijelentéseiről ismert szélsőséges szlovák politikussal – derül ki a Besztercebánya Megyei Önkormányzat közleményéből. A parameter.sk cikke szerint Kotleba csütörtökön a megyei önkormányzat vezetőjeként fogadta a hivatalában Baloghot, akivel a határon átnyúló együttműködés lehetőségeit tekintették át. Konstatálták, hogy Besztercebánya és a „szomszéd magyar régió” is szegény, munkanélküliség sújtotta terület, és megállapították, hogy a szóba jövő együttműködési lehetőségek ezt a régiót célozzák majd. „A felek párbeszédet folytattak egy jövőbeli találkozóról is, amelyen az egyre növekvő cigánybűnözést vitatnák meg. Erre mindkét fél alapvető problémaként tekint” – idézi ezután a parameter.sk a megyei önkormányzat közleményét.

Kotlebát tavaly novemberben választották meg a Besztercebányai Megyei Önkormányzat elnökévé. A parlamenten kívüli Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) jelöltjeként győzött. A szavazatok 55,5 százalékát szerezte meg a kormánypárti Smer-SD színeiben induló Vladimír Manka előtt. Még a kilencvenes évek végén alapította meg a Szlovák Testvériség újnáci szerveződést, amely a Jozef Tiso-féle fasiszta szlovák államot tartotta példaképének. Több magyar-, roma- és zsidóellenes menetet szerveztek Dél-Szlovákiában. A feljelentésekre az ügyészség éveken át azzal válaszolt, hogy a meggyanúsítottak nem lépték át a szólásszabadság határát, kellő bizonyítékok híján nem vádolhatók gyűlöletkeltéssel. Végül 2005-ben a szervezetet betiltották.

Két évvel később a hívei által csak Vezér néven emlegetett Kotleba az LSNS-sel jelentkezett, amelynek egyetlen célja „a cigánybűnözés visszaszorítása, a társadalmon élősködők börtönbe zárása, mert a jóléti állam csak így teremthető meg”. Az idegengyűlöletét, rasszista ideológiáját azzal palástolja, mint minden populista. Ő – állítja – csak a tisztességes, dolgos emberek érdekeit képviseli, akiket kizsákmányolnak a semmittevők.

Tavaly Krasznahorkaváralján tűnt fel, miután két roma kamasz márciusban a vár alatt cigarettázott, és eldobott csikkjeik hatalmas károkkal járó tüzet okoztak. Ekkor a helyszínen azt harsogta, a felháborító eset is igazolja, hogy az „adóinkból élősködők” közveszélyesek, amit „nem lehet tétlenül szemlélni”. Napok alatt kiderítette, hogy a vár alatti cigánysor még a letűnt rezsimben illegálisan épült, a telkek tulajdonosa pedig Szaniszló István helybéli vállalkozó. Kotleba megvásárolta tőle az ingatlant, a tulajdonjogát gyorsított eljárással jegyezték be Rozsnyón. Ezután megjelent a helyszínen, és közölte, hogy rövidesen „Izrael mintájára” cselekszik, amely buldózerekkel rombolta le az illegális telepeket. – A nyolcszáz cigány menjen, amerre lát! – kiabálta.

A nagykövet a 444.hu-nak magarázta a találkozót. Szerinte a cigánybűnözés kifejezés más megítélés alá esik Magyarországon, mint Szlovákiában, mivel a szomszédban a miniszterelnök és a belügyminiszter is használta. Pontosítást kért ugyanakkor a besztercebányai megyei önkormányzattól, mert nem mondta azt – állítja –, hogy az egyre növekvő cigánybűnözésre alapvető problémaként tekint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.