A vegyifegyver-program felderítése a Balkánon címet viselő jelentés írója az 1991-95-ös délszláv háború idején igyekezett felderíteni azokat a vegyi fegyvereket Jugoszláviában, amelyeket tudomása szerint a Neretva folyó partján fekvő Mostarban állítottak elő. Kutatásait zágrábi forrásokra hivatkozva kezdte meg – olvasható a jelentésben. 

A hírszerző úgy értékelte, hogy Jugoszláviának évtizedeken át volt védekezésre és támadásra is alkalmas vegyi fegyvere. Egy horvát védelmi minisztériumban dolgozó forrása arról is tájékoztatta, hogy Jugoszlávia 40 éven át – a nyilvánosságot kerülve – dolgozott azon a programon, amelynek eredményeként szarin ideggázt, gránátokat, rakétákat és bombákat állítottak elő.

A CIA ügynöke beszámolt arról is, hogy amikor ellátogatott a mostari helyszínre, az ott élők semmit sem tudtak a történtekről. A vegyifegyver-gyárban 16 doboznyi jegyzőkönyvet és más dokumentumot szedett össze, amellyel kapcsolatban jelentésében felvetette a kérdést: hogyan lehetséges, hogy a szerbek ennyi írott anyagot hagytak maguk mögött, amikor elhagyták a helyszínt.

A jelentés szerint Szerbia már 1991-ben le akarta zárni a programot, és mintegy 30 tonna szarint szállított vissza a szerbiai Lucaneba, ahol azt eredetileg is előállították. Az ügynök megállapította, hogy a szerbek elkezdték a gépek felszámolását is, de a háború kitörése miatt már nem volt idejük mindent elszállítani.

A CIA ügynöke macedón és szerb településeket is megemlít lehetséges vegyifegyver-gyártó helyszínekként, és kitér arra is, hogy Jugoszlávia miközben a vegyi fegyverek semlegesítéséről folytatott tárgyalásokat a nemzetközi hatalmakkal, még mindig dolgozott azok kifejlesztésén.

Nem ez az első alkalom, hogy Jugoszlávia vegyifegyver-előállítása szóba került, már közvetlenül a délszláv háború lezárása után is felröppentek erről szóló hírek. A térség sajtója azóta is foglalkozik időnként a témával, a legutóbb tavaly a Vecernji List című horvát napilapban jelentek meg arra vonatkozó találgatások, hogy a Mostarban előállított ideggázt valószínűleg arab országokba szállították, egyes feltételezések szerint pedig a szaringáz végül Szaddam Husszein iraki és Bassár el-Aszad szíriai elnök csapataihoz került.