Chuck Norrisnak több esze volt

A Republikánus Pártot nyíltan támogató Chuck Norrisról egy ideig az a pletyka járta, hogy nyíltan beáll Ted Cruz texasi szenátor mögé a 2016-os elnökjelöltségért vívott versenyben. A rettenthetetlen „Texas Rangerről” azonban kiderült, hogy ennél azért több esze van, simán kihátrált a vesztésre álló csatából. Nemcsak hogy nem jelent meg Cruz kampányrendezvényén, de utólag még le is tagadta, hogy őt támogatta volna.

Persze ez azért nem jelenti azt, hogy a 76 évesen is aktívan politizáló Norris tétlenül figyelné az elnökválasztási kampány fordulatait. Egy évvel ezelőtti nyilatkozatában például arról beszélt, hogy az Obama-adminisztráció szándékosan ki akarja játszani a migráns- és menekültkártyát, hogy ezzel is növelje a demokraták szavazótáborát.

A volt karate-világbajnok csavaros összeesküvés-elmélete szerint az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériuma kilencmillió zöldkártyást biztatott levélben az állampolgárság felvételére, ezzel mesterségesen megnövelve a demokrata elnökjelöltre szavazók arányát. Norris egyébként 2008-ban a Barack Obama ellen induló­ Mike Huckebee arkansasi szenátort támogatta, egy ideig sikeresen növelve a konzervatív politikus népszerűségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.