Chirac felesége cáfolta, hogy férje Alzheimer-kórban szenved

Jacques Chirac volt francia államfő felesége cáfolta, hogy férje Alzheimer-kórban szenved és jelezte: az exelnök jelen lesz márciusban kezdődő perén.

"Ez hazugság! Olyan szavakat adtak a számba, amelyeket soha nem ejtettem ki, fel vagyok háborodva azon, amit tegnap olvastam a Le Journal du Dimanche-ban (JDD) ... Az orvosok azt mondták, hogy nem Alzheimer-kórban szenved. Én hiszek nekik" - mondta Bernadette Chirac hétfőn az Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjújában.

"Ha a férjem ebben a betegségben szenvedne, megmondanám" - tette hozzá, de azt elismerte, hogy a volt elnöknek "problémái vannak a járásával, a hallásával" és időnként emlékezetkiesése is van.

A JDD vasárnap terjedelmes írást közölt Chirac egészségi állapotáról. Ebben az jelent meg, hogy a volt elnök felesége az egyik hozzátartozónak Alzheimer-kórról beszélt.

A cikk időszerűségét az adta, hogy március 7-én kezdődik a párizsi büntetőbíróságon az a per, amelyben a volt elnöknek két hasonló jellegű, illegális pártfinanszírozási ügyben kell felelnie. A vizsgált ügyek a három és fél évvel ezelőtt leköszönt államfőnek még az elnökséget megelőző párizsi főpolgármesteri időszakára (1977-1995) nyúlnak vissza. Hivatalában 1990 és 1995 között fiktív állásokat hoztak létre a jelenleg kormányzó Népi Mozgalom Uniójának (UMP) jogelődje, az akkoriban Chirac által irányított RPR jobboldali párt munkatársainak részére. Chiracot azzal gyanúsítják: engedélyezte, hogy a pártjának dolgozó személyeket az önkormányzati büdzséből fizessék.

Chirac ügyvédjei hétfőn reggel azt indítványozták a bíróságon, hogy a sikkasztás és hivatali visszaélés vádját vizsgáló pert néhány hónappal halasszák el. Az ügyvédek a kérését azzal indokolták, hogy egy korrupcióellenes civil szervezet a bíróságon megtámadta azt a Bertrand Delanoe szocialista párizsi főpolgármester, a jobbközép kormánypárt és Chirac közti megállapodást, amelyet múlt szeptemberben a fővárosi közgyűlés is jóváhagyott. Ennek alapján a fővárosi önkormányzat 2,2 millió eurós kártérítésért cserébe nem perli tovább az exelnököt. A Chirac által felajánlott 550 ezer eurón felül az általa alapított kormánypárt is fizetett az önkormányzatnak 1,65 millió eurót.

Az ügyvédek úgy vélik, hogy amennyiben a megállapodást érvényteleníti a bíróság, a városháza felperesként léphet fel a Chirac elleni perben, amelyre a védelemnek fel kellene készülnie. Ezért kérték a per elhalasztását addig, amíg a megállapodás érvényességéről döntés nem születik. A párizsi büntetőbíróság hétfőn úgy döntött: a Chirac elleni pert március 7-én megnyitják, s majd aznap határoznak az esetleges halasztásról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.