Chávez tovább önti az ingyenolajat
A caracasi benzinkutaknál a teli tankért öt bolívár körül fizetnek, ami a hivatalos átváltáson több, a feketén viszont kevesebb két dollárnál. A világon Venezuelában a legolcsóbb a benzin és a dízelolaj, literenként három-négy dollárcentnyi (kevesebb tíz forintnál). Ez kedvez az autósoknak és a tömegközlekedésnek, ám aligha jó az állami költségvetésnek, illetve a PDVSA állami olajvállalatnak. A támogatott üzemanyagár nem a szocialista jelszavakat hangoztató Hugo Chávez találmánya. A korábbi, neoliberális politikát folytató elnökök sem mertek hozzányúlni az 1989-es "caracazo" óta, amikor a benzin 100, a tömegközlekedés 30 százalékos áremelésére több száz halálos áldozatot követelő zavargások robbantak ki.
Amíg a világpiaci olajár 100 dollár felett volt (tavaly júliusban hordónként a 147 dolláros csúccsal), Venezuela, mint az ötödik fő exportáló, talán megengedhette magának ezt a luxust. A 27 milliós lakosú országban a járműpark naponta 400 ezer hordó benzint igényel. A PDVSA kitermelési költsége nagyjából azonos a hazai fogyasztói árral, ám ha a világpiaci árszinthez hasonlítjuk, akkor tavaly 12,5 milliárd dollár kiesés érte a venezuelai költségvetést – miközben minden venezuelai autótulajdonos háromezer dollárt megspórolt. (A balról bírálók szerint a haszonélvezők döntő többségben a jómódúak.)
Az állami PDVSA napi hárommillió hordó körüli olajexportjának bevételeiből tavaly így is több mint tízmilliárd dollárral járult hozzá Chávez kormányának hazai szociális programjaihoz. A venezuelai statisztikai hivatal szerint e programoknak köszönhetően Chávez eddigi elnöksége során (1998 és 2008 között) a szegénységi szinten élők aránya Venezuelában 44 százalékról 28-ra csökkent.
Az idei év hordónként 40-50 dollár közti világpiaci olajárral indult, ami ha tartós tendencia marad, behatárolhatja Chávez kormányának szociális mozgásterét. (Az olajexport adja a költségvetés bevételeinek 48 százalékát.) Decemberi budapesti látogatásakor Alejandro Fleming külügyminiszter-helyettes a Népszabadság kérdésére azzal válaszolt, hogy az alacsonyabb olajár közepette is folytatják a szociális programokat. Így hivatkozott arra, hogy Venezuelának több mint negyvenmilliárd dollár devizatartaléka van.
Az is kérdés, hogy fenntartható-e az eddigi – részben politikai és propaganda indíttatású – külföldi segélyprogram. Január elején a PDVSA egyesült államokbeli leányvállalata, a Citgo bejelentette: felfüggeszti a 2005-ben – Chávez és Jesse Jackson tiszteletes, színes bőrű polgárjogi vezető találkozója után – eredetileg Harlemben indított programot fűtőolaj szállítására a szegényeknek. 2007 telén már az Egyesült Államok 23 államában 200 ezer háztartásnak és kétszáz menhelynek biztosítottak fűtőolajat, összesen 100 millió dollár értékben. A hírmagyarázók értetlenkedtek, hogy a Bush elnökkel „háborúzó” Chávez a program „felfüggesztését” éppen Obama beiktatására időzítette, holott tőle változást remél.
Chávez az elmúlt hétvégén aztán a szokásos Alo Presidente műsorában „spekulációnak” minősítette a hírt, leszögezve, hogy „Venezuela soha nem függesztette fel az együttműködést az Egyesült Államok szegényeivel”. A bostoni székhelyű jótékonysági energiaügyi szervezet vezetője, Joseph Kennedy (a meggyilkolt Robert Kennedy szenátor fia) azóta már közölte is, hogy január 19-től ismét jelentkezhetnek a rászoruló háztartások az ingyenes fűtőolajra.
Arról egyelőre nincs hír, hogy Venezuela módosítaná a Petrocaribe-programon, amelynek keretében húsz közép-amerikai és karibi országnak ad el kedvezményes feltételekkel kőolajat: a világpiaci ár felét kell most fizetni, a másik részt 25 éves hitelre. Chávez Kubának napi 93 ezer hordó olajat juttat, az általános feltételezés szerint Venezuela ezzel egyenlíti ki az oktatásban, egészségügyben alkalmazott több mint húszezer kubai tanár, orvos munkáját. A másik fő kedvezményezett az indián származású Evo Morales Bolíviája, s jut a támogatásból Daniel Ortega Nicaraguájának és Rafael Correa Ecuadorjának is. A venezuelai ellenzék persze hevesen tiltakozik a „pénzosztogatás” ellen.
