Chávez rákos

A lesoványodott, feltűnően sápadt venezuelai elnök a televízióban jelentette be, hogy Kubában egy tumort távolítottak el a szervezetéből.

Csütörtök este televízióban jelentette be Hugo Chávez venezuelai államfő, hogy rákkal küzd: medencetályog-műtétje után Kubában egy daganatot is eltávolítottak a szervezetéből. A bejelentés hosszú árnyékot vet politikai karrierjére, annak ellenére, hogy Chávez sietve igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, ő is, orvosai is bíznak a teljes felépülésben. Előre megírt beszédét Chávez mindvégig gondterhelt, néha az átsuhanó szomorúság jeleit mutató arccal olvasta fel a caracasi televízióban - írja az AP amerikai hírügynökség.

Chávez szerint a „rákos sejteteket rejtő” daganatot a medencéje környékéről vették ki, de azt nem árulta el, a rák melyik fajtájáról van szó - a venezuelai médiában korábban napvilágot látott orvosi vélemények szerint áttételes prosztatarákról van szó. Az 56 éves elnök felépüléséig Kubában marad, de nem tudni sem azt, hogy ez mennyi időt vehet igénybe, sem azt, hogy a felvétel hol és mikor készült. A beszéd hallatán hívei „Az emberek veled vannak!” kiáltásokkal gyűltek össze Caracasban a központi Bolivar téren. Ellenzéki részről még nincs hivatalos reakció az elnöki bejelentésre, amely után Elías Jaua alelnök is kiállt a nyilvánosság elé, egységre szólítva fel Venezuela lakóit. Megszólalt a hadsereg is: – Az ország nyugodt – oszlatta el a Henry Rangel Silva vezérkari főnök az esetleges zavargásokkkal kapcsolatos félelmeket, leszögezve, az irányítás továbbra is az elnök kezében van.

Chávez elhúzódó harca a rákkal kétségessé teszi, hogy a jelenlegi államfő indulhat-e a jövő évi elnökválasztáson. Ha ezt az egészségi állapota nem teszi lehetőve, az egész szocialista mozgalom, az Egyesült Szocialista Párt (PSUV) is veszélybe kerül, Cháveznek ugyanis nincskijelölt utódja, az egész hatalom gyakorlatilag az ő személyére épül. Bár vannak találgatások arról, hogy az elnököt bátyja, az 58 éves fizikaprofesszor Adan követhetné, ezt a Chávez-hívek nagy többsége elveti. Az eddig inkább háttérember Adan Chávez elmúlt napokban mindenesetre többször is nyilvános szereplést vállalt: először akkor, amikor némi feltűnést keltve kijelentette, hogy a szocialista párt, a „bolivari forradalom” a fegyveres harcot sem zárhatja ki a hatalom megőrzése érdekében, másodszor peig akkor, amikor a múlt hétvégén közös szabadtéri imára vezette a jelenlegi elnök híveit Caracasban.

A venezuelai elnök az elmúlt három hétben nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Június 10-én, hivatalos látogatáson tartózkodott Kubában, amikor azonnali orvosi beavatkozással egy tályogot távolítottak el a medencéjéből. Azóta először kedd este mutatott be róla felvételeket a kubai a televízió, amint régi szövetségesével és személyes barátjával, a 2006 ban visszavonult Fidel Castróval beszélget.

Az elnök nem beszélt arról, mikor tér vissza országába
People at a bar in Caracas watch Venezuelan President Hugo Chavez's televised speech June 30, 2011. Chavez said on Thursday he had undergone a successful operation in Cuba to extract cancerous cells and was on the road to full recovery. REUTERS/Carlos Garcia Rawlins (VENEZUELA - Tags: POLITICS IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.