Chávez arca megjelent a caracasi metró építőinek

Nicolas Maduro venezuelai elnök egy szerda esti beszédében bejelentette, hogy a márciusban elhunyt Hugo Chávez arca megjelent a caracasi metró új vonalának építésekor az alagút falán.

Bizonyítékként bemutatta az egyik munkás mobiltelefonnal készített felvételét, amelyen arcvonások rajzolódnak ki a még egyenetlen köves falon. „Nézzék ezt az arcot, ami megjelent a munkásoknak. Beszélhetnek velük (a munkásokkal)... Kié ez az arc? Ez a tekintet a haza nézése, amely mindenütt ott van, beleértve még olyan jelenségekben is, amelyekre nincs magyarázat”- mondta Maduro.

Az elnök elmondta, hogy szerda délelőtt részt vett a caracasi metró 5-ös vonala építésének az ellenőrzésén, akkor mutatta az egyik munkás a mobilján a fotót. „Nézze Maduro, nézze ezt a felvételt, néhány napja hajnali kettőkor készült, dolgoztunk és hirtelen megjelent itt a falon ez az arc” - idézte fel az elnök, hogy mit mondott neki a munkás. Ahogy megjelent, egy idő múlva el is tűnt a kép – folytatta a munkásokra hivatkozva Maduro, aki szerint az igazság az, hogy „Chávez mindenütt ott van, Chávez vagyunk mindnyájan”.

A Tal Cual caracasi napilap csütörtöki internetes kiadásában látható volt egy két perces videofelvétel is Maduro beszédével, illetve, amikor az elnök bemutatta a metróépítkezésen készült fotót. Érdemes megjegyezni, hogy nem sokkal Chávez halálát követően a szükségessé vált árpilisi rendkívüli elnökválasztási kampány csúcspontján Maduro (akit utódjává a rákbeteg Chávez még életében nevezett ki) azt állította, hogy egy templomban egyedül imádkozva hirtelen megjelent neki énekes madár formájában az elhunyt Comandante. Azóta is több ízben felidézte ezt a történetet, imitálva, hogy miként is csiripelt a madár, hangoztatva, hogy Chávez továbbra is a venezuelai néppel van. Maduro júniusban egyik beszédében pedig azt bizonygatta, hogy a volt államfő a Caracast övező domboknál szokott megjelenni. „Ahányszor nézem a hegyet, látom Chávezt megjelenni, a mindennapjaink Chávezát” - mondta akkor Maduro.

Egyébként december 8-án rendeznek időszaki tartományi választásokat Venezuelában. Az ellenzék abban bízik, hogy a rendkívül magas infláció, egyes alapvető árucikkek időszakos hiánya, a változatlanul rossz közbiztonság, a rablások és gyilkosságok közepette sikerül visszavágni az áprilisi elnökválasztásért, amikor is Maduro kis különbséggel, 1,7 százalékkal megelőzte Enrique Caprilest. Chávez szellemének idézésére talán most is ezért van szüksége a chavezista utódnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.