Chávez agya elborult egy kicsit

A venezuelai elnök azt pedzegeti, hogy az Egyesült Államok egy titkos technológiát fejlesztett ki, amellyel elülteti a rákot a baloldali latin-amerikai államfők szervezetében.

Fernando Lugo paraguayi elnök, Dilma Rousseff, a jelenlegi, és Ignácio Lula da Silva, a volt brazil államfő. Cristina Fernandez Kirchner (CFK) Argentínából, és persze maga Hugo Chávez is. Ami összekapcsolja őket, az nemcsak a baloldaliság, hanem már a rák is. Venezuela elnöke legalábbis erre hivatkozva pendítette meg egyik csütörtöki beszédében, hogy az Egyesült Államok egy titkos technológiát fejlesztett ki, amellyel elülteti a rákot a baloldali latin-amerikai államfők szervezetében.

Túlélők klubja: Luiz Inacio Lula da Silva volt brazil, Cristina Fernandez Kirchner jelenlegi argentin államfő Hugo Chávezzel 2008-ban

A kissé meredek felvetésre Chávez egy támaszpont katonái előtt ragadtatta magát, ám mielőtt bárki messzemenő következtetéseket vonhatott volna le a gyanúból, sietve hozzátette, csak hangosan gondolkodik, és nem akar elhamarkodott vádakat megfogalmazni. Szerinte mindenesetre a valószínűség törvényeivel nehezen magyarázható, hogy a rák miért annyira elterjedt Latin-Amerika baloldali államfőinek körében. „Furcsa lenne, ha olyan technológiát fejlesztettek volna ki, amely rákot vált ki, és senki nem tud róla?” – pedzegette a venezuelai elnök, emlékeztetve, hogy amerikai kutatók a negyvenes években guatemalaiak tömegét fertőzték meg szifilisszel, ám üzelmeikre csak tavaly derült fény.

Az összeesküvés-elméletekbe illő ötlettel Chávez egyébként azután állt elő, hogy (a tavaly szívrohamban elhunyt exállamfő, Nestor Kirchner özvegye) bejelentette, pajzsmirigyrákban szenved. Amíg ő január 4-én fekszik kés alá, hogy megműtsék, 57 éves venezuelai kollégája a maga betegsége miatt Kubában már több kemoterápiás kezelésen is átesett, sőt, nemrég gyógyultnak nyilvánította magát, és közölte, gond nélkül indulni kíván a jövő októberre kitűzött elnökválasztáson. Mint mondta, most Evo Moralesre és Rafael Correára kell nagyon vigyáznia, nehogy Bolívia és Ecuador elnökét is rákkal diagnosztizálják a közeljövőben. (Chávez az első volt, aki támogatásáról biztosította Kirchnert a rák elleni küzdelemben. „Élni fogunk és hódítani fogunk!” – mondta.)

Dél-Amerika sok országában úgy tűnik, hogy valóban az elnöki székhez jár a gyakorta halálos kór. A 64 éves Lula da Silváról nemrég derült ki, hogy torokrákja van, és jól reagál a kemoterápiás kezelésekre, két évvel fiatalabb utódja, Rousseff 2009-ben gyógyult ki a nyirokrákból, paraguayi kollégáját, a 60 éves Lugót pedig tavaly, szintén nyirokrák után nyilvánították tünetmentesnek. Lula és Chávez szívesen viccelődik azzal, hogy egyszer csúcstalálkozóra hívnák a betegséget legyőző államfőket; saját bevallása szerint CFK ragaszkodik ahhoz, hogy ezen „tiszteletbeli elnökként” vehessen részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.