Cenzúrázták a közösségi médiát Törökországban

Hétfőn átmenetileg nem lehetett hozzáférni a YouTube-hoz, a Twitterhez és a Facebookhoz és még 163 honlaphoz Törökországban, ahol hatósági döntés utasította az internetszolgáltatókat tiltásra azután, hogy a közösségi médiára fényképfelvételek kerültek fel egy isztambuli ügyész múlt heti túszul ejtéséről.
A nap folyamán a Facebookhoz, este pedig a Twitterhez már hozzá lehetett férni, az ismeretségi portál és a mikroblog ugyanis engedett és vállalta, hogy eltávolítja a kifogásolt fotókat. A YouTube–bal még folynak az erről szóló tárgyalások.

A török hatóságoknál azok a fényképfelvételek vágták ki a biztosítékot, amelyek Mehmet Selim Kiraz túszul ejtéséről készültek a múlt szerdán. Kirazt egy hatalmas áramszünet alatt a szélsőbaloldali szervezet, a Népi Felszabadító Forradalmi Párt/Front (DHKP-C) három embere kapta el az isztambuli Cagaylan palotában, és le is fényképezték, amint az egyik túszejtő fegyvert tart a fejéhez. A DHKP-C-t Törökországban, az Európai Unióban és az Egyesült Államokban is terrorszervezetként tartják nyilván. Három túszejtőjével az épületbe behatoló kommandósok végeztek, a török hatóságok pedig korábban hatalmi szóval akadályozták meg azt is, hogy a Kirazról készített fotók megjelennek a nyomtatott sajtóban.

A Recep Tayyip Erdogan elnök fémjelezte Törökország finoman szólva nem rajong a közösségi médiáért, amelyet korábban már többször is letiltottak, 2014 márciusában például azok miatt a hangfelvételek miatt, amelyek kormányzati tisztségviselők körében burjánzó korrupcióról rántották le a leplet. A június 7-i választások közeledtével – írja a BBC – a feszültség egyre nő, és valószínűleg lesz még példa hasonló tilalomra a török hatóságok részéről. Erdogan egyszer nyíltan meg is jegyezte, a Twitter „fenyegetést" jelent a társadalomra nézv,e.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.